Színes programsorozat

2022.06.22. 14:25

Szakrális előadásokkal is várják a látogatókat a Fatemplom Fesztiválon

Szabadtéri koncertekkel, irodalmi műsorokkal és szakrális előadásokkal várják a látogatókat július 8. és 10. között Magyarföldön, a Fatemplom Fesztiválon – jelentették be kedden sajtótájékoztatón a zalaegerszegi Göcseji Falumúzeumban.

Az összművészeti fesztivált a különböző stílusok teszik különlegessé. Jazz és a népzene csendül fel, énekelt versek hangzanak majd el. Aranyosra festem címmel pedig Halmos Béla tiszteletére nyílik kiállítás – hívta fel a figyelmet Gryllus Dániel, a fesztivál egyik alapítója.

A programsorozatot július 7-én a Romungro Gipsy Band együttes szabadtéri koncertje nyitja. A Pajtában A Szakralitás misztériuma címmel nyílik tárlat. Az esti órákban a Csík zenekar lép színpadra.

Fellép a zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar is, amely egy Beethoven-zongoraverseny előadása után a Kaláka együttessel közösen is muzsikál – ismertette Tóth László, a zalaegerszegi Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, illetve a szimfonikusok vezetője.

Az est zárásaként Bartók-népzenefeldolgozásokat szólaltatnak meg: Tóth László zongorázik, Bognár Szilvia autentikus népzenét énekel, Szokolay Dongó Balázs pedig fúvós hangszereken játszik.

Július 9-én (szombaton) megnyitják Korzenszky Richárd emeritus tihanyi perjel fotóit bemutató tárlatot.

A koncertsorozat a Neil Young Sétány, Petruska, a Kaláka együttes és a PASO zenekar (Pannonia Allstars Ska Orchestra) műsorával folytatódik.

Vasárnap a MH Légierő Zenekar ad szabadtéri koncertet. A fatemplomban ökomenikus istentiszteletet mutatnak be a fellépő művészek, valamint három felekezet közreműködésével. Ezt követően a Hit és művészet címmel tartandó fórumbeszélgetésre invitálják a résztvevőket.  

A Magyarföldön, Rátóti Zoltán színművész kezdeményezésre, civil összefogással emelt ökumenikus templomot 2010. június 18-án szentelték fel. A következő esztendőben rendezték meg az első ünnepet, amely az évek során többnapos fesztivállá, az Őrség egyik kiemelkedő kulturális rendezvényévé vált.

Borítókép: Sebestyén Márta népdalénekes, előadóművész (b) és Andrejszki Judit csembalóművész (j) koncertje a Fatemplom Fesztiválon Magyarföldön 2020. augusztus 16-án. Fotó: MTI/Varga György

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!