Borivóknak való

2022.04.19. 17:35

Ismét nemzetközi portugieserszemlét és borkóstolót rendeznek Villányban és Pécsen

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a fajta népszerűsítésére hivatott Portugieser du Monde nemzetközi borversenyt és kóstolófesztivált Villányban és Pécsen.

Két év kihagyás után hétvégén ismét megrendezik a nemzetközi seregszemlét. Az április 22-én és 23-án  zajló megmérettetésen szlovák, német, szlovén, osztrák, szerb, horvát és magyar borok alkotják a nemzetközi mezőnyt. A versenyre csaknem száz bort neveztek be – tájékoztattak a főszervezők.  

 A verseny nemzetközi jellegét erősíti, hogy a magyar zsűritagok mellé Szlovéniából, Lengyelországból, Olaszországból és Ausztriából is érkeznek szakértők. 

A szombaton délután három és este nyolc óra között zajló kóstolófesztivált a pécsi Magtár Látogatóközpontban rendezik meg. Itt  díjazzák majd a legjobbakat, és ugyancsak itt mutatkozik be a  villányi borvidék bisztróborának, a REDy-nek az új évjárata is. 

A közönség kedvére kóstolhat a nevezett és díjazott borokból, sőt minden résztvevő pincészet valami mást is megmutat kínálatából.

Győrffy Zoltán, a rendezvény ötletgazdája és versenyigazgatója közölte, hogy a portugieser – egykori nevén kékoportó – kékszőlő-fajta Közép-Európa egyik kikerülhetetlen és fontos fajtája, amely a borvilágban sajnos ritkán kerül reflektorfénybe. Tíz éve csak villányi portugieserekkel rendezett tematikus kóstolót a Pécsi Borozó magazin, a következő évtől azonban már nemzetközivé bővült a mezőny.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!