Jelentős áttörés

2022.02.13. 12:50

Zölden világító halászhálókkal megmenthetőek a cápák és a teknősök

A fénylő halászhálók használata nagyban segítené a kihalás fenyegette fajok védelmét, 63 százalékkal csökkenti a járulékos fogást.

Zölden világító halászhálókkal majdnem teljesen elejét lehet venni annak, hogy véletlenszerűen a hálókba gabalyodjanak a cápák, a ráják és a tengeri teknősök, vagyis olyan élőlények, amelyeknek kifogása nem célja a halászatnak.

Az úgynevezett járulékos fogás teszi ki a világ halászatának 40 százalékát, azaz 38 millió tonnát.

A Current Biology című folyóiratban publikált kutatás résztvevői a hagyományos és a megvilágított eresztőhálók működését hasonlították össze a mexikói Baja California állam partjai mentén. A fénylő halászhálók esetében 63 százalékkal volt kisebb a járulékos fogás, a cápák, a ráják és a teknősök esetében pedig 95 százalékkal zuhant csapdába került tengeri állatok száma.

A kutatók nem tudják, hogy a LED-világítás miért működik ilyen nagy hatásfokkal egyes fajok, így a cápák esetében.

Jesse Senko, az Arizonai Egyetem biológusa, a kutatás vezetője csak feltételezi, hogy a fény figyelmeztető vagy elrettentő hatással van az állatokra. Ugyanakkor nincs magyarázat arra, hogy a halakat miért nem tartja távol a világítás.

A fénylő halászhálók használata nagyban segítené a kihalás fenyegette fajok védelmét, de a LED-világítás felszerelése és működtetése jelentős költséggel járna, amelyet a halászok nehezen engedhetnének meg maguknak főleg a fejlődő országokban.

Jesse Senko ezért most olyan napenergia táplálta világítással kísérletezik, amely egy héten át működhetne 30 percnyi napfényfelvétellel. A Természetvédelmi Világalap, a WWF vezető programmenedzsere, Michael Osmond ígéretesnek nevezte az új technológiát, amelyre szerinte égetően szükség lenne, mert a járulékos fogás a kihalás felé sodor számos fajt.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!