Finom

2021.12.31. 14:06

Így készítse el a legegyszerűbb szilveszteri lencsefőzeléket!

Az újévi hagyományokra még azok is nagy figyelmet fordítanak, akik különösebben nem hisznek a népi babonákban. Lencsét például azért kell enni, hogy sok pénzünk legyen az év folyamán.

A malachús fogyasztása is a szerencsével függ össze, hiszen a tömzsi négylábú előre túrja a földet, és „kitúrja a szerencsét", míg a csirke vagy a tyúk inkább elkaparja azt. A pulykáról azt tartják, hogy egyenesen mérgelődést, veszekedést hoz a házhoz, ezért nem szabad szárnyasokat enni újévkor. Míg karácsonykor sok halat eszünk, újév napján az is „tiltott étel", a hallal ugyanis elúszik a szerencsénk.

Hozzávalók:

25 dkg lencse

1 db vöröshagyma

1 ek napraforgó olaj

1 tk fűszerpaprika

1 l víz

2 db babérlevél

2dl tejföl

1 ek finomliszt

1 ek mustár

1 db citrom leve

1 tk cukor

Elkészítése:

A lencsefőzelék elkészítéséhez a lencsét kiválogatjuk, megmossuk, és 1-2 órára beáztatjuk. Ezt követően az apróra vágott vöröshagymát az olajon üvegesre pároljuk, megszórjuk pirospaprikával, és felöntjük vízzel vagy esetleg a füstölt hús főzőlevével, ha van. Majd hozzáadjuk a leszűrt lencsét. Hozzáadunk még annyi vizet, hogy bőven ellepje. Beletesszük a babérlevelet, és ha igényli még, akkor ízesítjük. (Ha füstölt lével öntjük fel, az eléggé sós.) Ezután pedig közepes tűzön puhára főzzük. Addig a tejfölt simára keverjük a liszttel és egy kevés forró vízzel, vagy ha elég lé van a lencsén, akkor néhány kanállal kiveszünk belőle, és összekevergetjük a lisztes tejföllel. Behabarjuk a főzeléket, majd ízesítjük a mustárral, citromlével és cukorral, majd jól összeforraljuk. A babérleveleket kidobjuk, és kész is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!