kárpát-medence

2021.10.02. 16:00

Határon átnyúló együttműködésben fejlesztenek a Délvidéken (videó)

Beköszöntött az ősz a Kárpát-medencében. A délvidéki Topolyán is véget ért a strandszezon, a fürdőruhát esernyőre cserélték az emberek.

A közelben most még nincs lehetőség melegvizes fürdőbe látogatni, de ez rövidesen megváltozik, ugyanis épül már a városi fürdőkomplexum, amely a zord időben is kikapcsolódást jelent majd a családoknak – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

– Ezt a projektumot teljes egészében az önkormányzati költségvetésből finanszírozzuk. Jelen pillanatba az első fázisnak a kivitelezési munkálatai vannak folyamatban, ami azt jelenti, hogy az épületnek év végéig el kell, hogy készüljön szerkezeti szempontból, a következő fázis az a hűtés- és fűtéstechnikát, a medencetechnikát valamint az építészeti finommunkálatokat foglalja magába, a második fázist a következő évben szeretnénk folytatni és megvalósítani, azonban erre köztársasági tartományi, és határon túli eszközök segítségével szeretnénk majd megvalósítani – nyilatkozta Szatmári Adrián topolyai polgármester.

A községben a pacséri gyógyfürdőnek van beltéri medencéje is, és mint gyógyfürdő kiváló rekreációs és rehabilitációs adottságokkal rendelkezik, de az aktív kikapcsolódást ez nem teszi lehetővé. A Pacsér mellett található Bácskossuthfalván idén nyáron bővítették a helyi fürdőt egy kültéri medencével.

– Több évnek az összegyűjtött összegét kellett a helyi közösségeknek csoportosítaniuk, hogy egy beruházást végre tudjanak hajtani. Ide értődik Bácskossuthfalván egy közel 300 000 Eurós medencének a kiépítése, amire a helyi közösség három évig gyűjtötte a pénzt, miután összeállt a pénzügyi konstrukció akkor ki tudta írni a közpályázatot, s ez a medence megépült. Ez egy 460,78 m2 feszített vízfelületű medence, amelyet a 2021-es fürdőző szezonban a fürdőzők birtokukba is tudtak venni – vette át a szót Seffer Attila a topolyai önkormányzat tanácsoka.

Bajsán idén nyáron egy, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő medencével bővült a község idegenforgalmi kínálata. Így a Pacséri Gyógyfürdő, a bácskossuthfalvi Rekreációs Központ és a Topolyai-tó partja mellett újabb okuk van a kikapcsolódni vágyóknak, hogy a községet válasszák.

– Az idei évben sikerült még befejeznünk egy IPA határon átnyúló projektumot is, amelyet Kiskunmajsa város önkormányzatával közösen tudtunk megvalósítani, ennek a projektumnak a keretein belül sikerült az autóskempingnek a közművesítését megvalósítanunk, azaz a víz és az áramellátását tudtuk ennek a kempingnek biztosítani, ezen kívül kettő épületet sikerült kiépítenünk, mégpedig a vizes blokkot, azaz a közös illemhelységet, valamint a beléptető kaput – tette hozzá a polgármester.

A többségében magyarok lakta Topolyán végre sikerül a központban álló szállodaépületet is hasznosítani, hiszen a magyar államnak és a Bethlen Gábor alapnak köszönhetően a közösségnek hasznos épületté alakítják át. A munkálatok most is folyamatosan zajlanak.

– A főbejárattól balra egy 59 fő befogadóképességű kollégiumot működtetünk majd, míg a főbejárattól a jobbra eső rész lesz majd az a művészeti-közösségi-közigazgatási épületkomplexum, ahol egyrészt a Topolya számára kiemelt jelentőségű intézmények kapnak helyet. Művelődési intézmények, valamint Topolya község idegenforgalmi szervezete, civil szervezetek kapnak majd helyet – mondta Csípe Tímea a topolyai művelődési ház igazgatója.

A művelődési terek megújítása és létrehozása is folyamatos a község falvaiban. Gunarasban a Civil Központot, Zentagunarason pedig a színháztermet újították fel. A munkálatok községi- és helyi-alapokból valamint a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósulhattak meg. Jelenleg még csak Topolyán és Bajsán van vezetékes földgáz, de egy nemrég született megállapodásnak köszönhetően a község minden településén kiépülhet a gázvezeték-hálózat. Környezetvédelmi szempontból nem csak a gázvezeték kiépítése fontos, hanem a víztisztítás és csatornázás is. A község nagy szennyezői lehetőséget kapnak a szennyvíz megtisztítására a városi víztisztító illetve a fő gyűjtőcsatorna kiépülésével, a helyiek pedig visszakaphatják a reményt, hogy a jelenleg csak bűzös patakként a városon át csörgedező Krivajba egyszer még visszatérhet az élet.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!