szemészet

2021.10.02. 07:37

Idén is megszervezik a látás hónapját

Idén is megszervezi a látás hónapját a Magyar Látszerész Szövetség, októberben díjmentesen végzik a látás- és szemüvegellenőrzést a kampányban részt vevő optikák.

Fotós: Shutterstock

A szövetség közleménye szerint a szakemberek a szemüvegviseléssel, -tisztítással, lencsecserével kapcsolatban is adnak tanácsokat.

Szabadi Zsolt, a Magyar Látszerész Szövetség elnöke szerint – akit idéznek a közleményben – legalább évente egyszer érdemes látásellenőrzést végeztetni.

A gyerekek esetében a látásromlás rossz teljesítményt, gyakori fejfájást, mozgáskoordinációs problémákat okozhat, őket érdemes iskolakezdéskor szemészhez vinni

- tanácsolja a szakember. Látásukat később is érdemes megnézetni, hiszen a nagyobbak már sok időt töltenek monitor előtt, ami a készülékekből áradó kék fény miatt káros lehet.

A monitor előtt töltött irodai munka is okozhat szemszárazságot, fejfájást, alvászavart, teljesítményromlást, 40 éves kor felett pedig a szem már magától öregszik, ezért ebben az életszakaszban is ajánlott a rendszeres szűrés.

Idén új elemmel bővült a látás hónapja kampány: android és IOS készülékre letölthető a „Fontos a latasom” applikáció, amely megmutatja a felhasználóhoz legközelebb eső, kampányban részt vevő optikát.

A kampány részletei, illetve az abban részt vevő optikák listája megtalálható a www.latashonapja.hu oldalon.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában