fiatalokat vizsgáltak

2021.07.13. 11:04

Szerelem sokadik látásra: a párok kétharmada barátokként kezdi

A párkapcsolat előtt barátokként eltöltött idő átlagosan 22 hónap – állapította meg egy új kanadai tanulmány.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Bár a filmekben sokszor ábrázolják két idegen egymásra találását és ez áll nagyon sok szociológiai kutatás fókuszában is, jóval kevesebbet tudni a barátságból kialakuló kapcsolatokról – mondta Danu Anthony Stinson, a kanadai Victoria Egyetem kutatója.

Stinson és munkatársai kutatásában mintegy 1900 egyetemista és fiatal felnőtt vett részt, akiket arról kérdeztek, álltak-e baráti kapcsolatban jelenlegi partnerükkel a párkapcsolatot megelőzően – írja a The Guardian.

A legtöbben – a megkérdezettek 68 százaléka – barátként kezdték a kapcsolatot, ennél az összegzésnél a kutatók nem vették figyelembe az olyan tényezőket, mint a nem, a kor, a képzettségi szint és az etnikai csoport. A huszonévesek körében és az LMBTQ-embereknél a barátsággal kezdődő kapcsolatok aránya viszont már jóval magasabb, 85 százalék.

Azt a kérdést, hogyan változik egy plátói baráti kapcsolat romantikussá és mi is különbözteti meg a barátokat és a szerelmeseket, még mindig nehéz megválaszolni – mondta Stinson.

A résztvevők egy része a szakértő szerint a kézen fogva sétálást, a családtagoknak bemutatást, a közös utazást, a tábortűz melletti összebújást, sőt, akár a szexet is a baráti kategóriába sorolták. Mások ezeket kizárólag a szerelmesek viselkedésének tartják.

A vizsgálat során mintegy 300 egyetemistát arról is megkérdeztek, mennyi ideig tartott a baráti időszak, mielőtt romantikussá vált volna a kapcsolat. Átlagosan 22 hónapnyi barátság előzte meg a párkapcsolatokat és nagyjából a megkérdezettek fele vélte úgy, hogy az a mód a lehető legjobb útja egy párkapcsolat indításának – írják a tudósok a Social Psychological and Personality Science című tudományos lapban megjelent kutatásukban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!