Archeológia

2021.07.31. 16:01

A legősibb észak-afrikai kőszerszámokat találták meg Marokkóban

Mintegy 1,3 millió éves észak-afrikai kőszerszámokat találtak régészek Marokkóban. A felfedezés alapján jóval korábban kezdődött a kőeszköz-készítés a térségben, mint korábban vélték.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A nemzetközi régészcsoport a legősibb észak-afrikai kőbaltakészítő helyszínt tárta fel, amely a szakemberek szerint 1,3 millió éves lehet

– adta hírül a The Guardian brit napilap online kiadása.

A kutatók szerdán Rabatban elmondták, hogy

a lelet több százezer évvel korábbra tolja az ember őséhez, a Homo erectushoz köthető acheuli kőeszközgyártás észak-afrikai kezdetének időpontját.

A pattintott kőeszközöket egy Casablanca külvárosában lévő kőbányában végzett ásatásokon találták. Abderrahim Mohib, a francia-marokkói őskori Casablanca-program társigazgatója szerint a lelet az acheuli-kultúra afrikai megjelenésének történetéről folyó vitát is felpezsdítheti.

Korábban úgy gondolták, hogy az acheuli kőeszközgyártás 700 ezer évre nyúlik vissza Észak-Afrikában. Az 1969-ben híressé vált Thomas Quarry I. elnevezésű lelőhelyen most felfedezett kőszerszámok azt jelentik, hogy az acheuli-kultúra majdnem kétszer olyan idős ebben a térségben.

A lelőhelyen egy 17 fős marokkói, francia és olasz kutatókból álló régészcsoport kutatott, és vizsgálta meg az előkerült kőeszközöket.

Abduluhed Ben-Ncer marokkói régész „kronológiai visszalépésként” értékelte a felfedezést. Kiemelte: az acheuli-kultúra megjelenése Marokkóban most már közelít a dél- és kelet-afrikai 1,6, illetve 1,8 millió évvel ezelőtti időpontokhoz.

Mohib szerint a kutatás révén a Homo erectus változataihoz tartozó előemberek „legrégebbi marokkói jelenlétét” is igazolni tudták.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!