véletlen

2020.12.19. 10:00

Szivardobozban találtak meg egy ötezer éves egyiptomi fadarabot

Az immár darabokra szétesett, cédrusfából készült eszközt i.e. 3341 és 3094 között használták a Kheopsz-piramis építésénél.

Forrás: Shutterstock

Véletlenül találtak meg egy szivardobozban Skóciában egy elkallódott ötezer éves fadarabot, amelyet a gízai nagy piramis építésénél használtak munkaeszközként.

Egy három darabból álló tárgyegyüttes egyik tagjáról van szó, amelyet Waynmann Dixon vasútmérnök fedezett fel 1872-ben az úgynevezett királynői kamrában. Az Aberdeeni Egyetem szerint az immár darabokra szétesett, cédrusfából készült eszközt i.e. 3341 és 3094 között használták a Kheopsz-piramis építésénél.

A régóta elveszettnek hitt fadarabra az egyetem egyiptomi származású munkatársa lett figyelmes az intézmény gyűjteménye ázsiai részének átvizsgálása közben. Abeer Eladanynak feltűnt, hogy a lelet sorozatszáma nem illik bele az ázsiai gyűjteménybe, aztán kiderült, hogy valójában Észak-Afrikából származik.

Egy kis töredékről van szó, amelynek azonban óriási a jelentősége, mivel egyike annak a három tárgynak, amely a nagy piramis belsejéből került elő – mondta a kurátor az egyetem közleménye szerint.

A másik két tárgy – egy golyó és egy kampó – jelenleg a British Museumban található.

A fadarabot 1946-ban adományozták az Aberdeeni Egyetemnek, ahol azonban hamar szem elől tűnt.

Waynmann Dixon brit vasútmérnök a Kheopsz-piramis addig ismeretlen kamráinak felfedezése közben bukkant az építőeszközre.

A tárgy az egyetemen egykori hallgatója, később Egyiptomban Dixonnal összebarátkozó James Grant közvetítésére kerülhetett Skóciába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!