laktózérzékenység

2020.09.03. 22:30

Nem bírta a bronzkori ember gyomra a tejet

Nem ittak tejet a bronzkori emberek Közép-Európában. Örökítőanyagon végzett elemzések szerint a fehérjetartalmú ital a legtöbb embernél hasi fájdalmakat okozott ebben az időszakban – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

Forrás: Shutterstock

Fotó: StockMediaSeller

A szakértők olyan, 3300 éve élő emberek csontjainak örökítőanyagát vizsgálták, akik az északkelet-németországi Tollensénél történt csatában haltak meg.

A vizsgálatok szerint csupán minden nyolcadik harcos rendelkezett olyan génváltozattal, amely lehetővé tette számára a laktóz lebontását.

A tudósok eredményeikről a Current Biology című tudományos lap csütörtöki számában számoltak be.

„A terület mai lakosságának 90 százaléka rendelkezik ezzel a génváltozattal” – mondta Joachim Burger, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Ez a különbség nagyon nagy, mivel a két korszak között 120 nemzedék váltotta egymást – emelte ki. Svájcban ma a lakosság 80 százaléka viseli el a tejet.

„Az egyetlen lehetséges magyarázat a mai korok és a bronzkor közötti különbségre, az erőteljes darwini szelekció”

- mondta Daniel Wegmann, a Freiburgi Egyetem biológusa. Véleménye szerint így azoknak az embereknek,

akik képesek voltak a laktózt lebontani, átlagosan hat százalékkal több gyereke született, mint azoknak, akik nem rendelkeztek a szükséges génváltozattal.

Az azonban nem teljesen tisztázott, miért rendelkeztek evolúciós előnnyel a felnőtt tejivók. A tudósok feltételezése szerint energiában gazdag, szennyeződésektől mentes folyadékként a tej nagyobb túlélési esélyt biztosított az élelmiszerhiány vagy a szennyezett ivóvíz korában.

A kutatók Kelet- és Délkelet-Európában is vizsgálták bronzkori csontok örökítőanyagát. Ott is ritkán találtak a laktóz lebontásának képességére utaló nyomokat.

A kelet-európai sztyeppékről származó egyének csontjainak vizsgálatakor viszont teljesen hiányzott az ehhez szükséges génváltozat. Vivian Link, a Neuenburgi Egyetem kutatója szerint ez nagy meglepetést okozott, mivel korábbi tanulmányok arra az eredményre jutottak, hogy vélhetően erről a területről indult a felnőttek körében a tej megemésztésének képessége.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!