erdővédelem

2020.08.30. 13:14

Magyarországon is élnek hiúzok, tudta?

A macskaféle nagyragadozó elsősorban az európai erdők lakója.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Karel Bartik

Az illegális elejtés és természetkárosító tevékenységek következtében azonban számuk mintegy néhány tucatnyira csökkent, így jelentős populációról nem beszélhetünk. Ezek a rejtőzködő ragadozók nagy otthon területtel rendelkeznek, így nagy kiterjedésű háborítatlan erdőre van szükségük – írja az Origo.

A hiúz macskaféle nagyragadozó, mely elsősorban az európai erdők lakója. Mérete a vizsláéval vethető össze, ezért nem számít nagymacskának, de a természetben betöltött szerepe alapján a hiúz is igazi csúcsragadozó. A WWF Magyarország több mint tíz éve foglalkozik a hazánkba visszatérő nagyragadozók helyzetével. Elsősorban kommunikációval (pl. kiadványok, előadások, médiamegjelenések) igyekszik fellépni a védelmükben, illetve terepi eszközök beszerzésével segíti a terepen dolgozó nemzeti parki szakértők adatgyűjtő munkáját.

Illegális elejtések

A hiúz hazánkban rendkívül sérülékeny kis állománysűrűsége miatt. Egy-egy példány illegális elejtése hosszú távon visszaveti az állomány növekedését.

Mérgezések

Ezt a legtöbbször illegális tevékenységet nem is biztos, hogy a nagyragadozók elpusztítására használják az elkövetők. Ha azonban a méreg kijut a táplálékláncba, közvetve nagyragadozók és más védett állatok pusztulásához is vezethet.

Nemzetközi együttműködések hiánya

Európa nagyragadozó-állományainak körülbelül 80%-a határokon is átnyúlik. Folyamatos kapcsolattartás, egységes kezelés és tapasztalatcsere nélkül a határokon átívelő állományok nem védhetők meg hosszú távon.

Érdekellentétek

A különböző értékrendekkel rendelkező csoportok (pl. vadgazdálkodók, erdészek, természetvédelmi szakemberek, döntéshozók stb.) között elmélyülő lövészárkokat fel kell számolni a sikeres együttműködés érdekében.

Szimbolikus örökbefogadással a WWF-et segíthetjük abban, hogy

• Erdővédelmi Programja keretében elősegítse a nagy kiterjedésű háborítatlan erdők kialakítását, védelmét

• szorgalmazza a fenntartható erdőgazdálkodást

• előadásokkal és kiadványokkal ismeretterjesztő munkát végezzen látszólag ellenérdekelt csoportok körében is

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!