2020.06.06. 07:16
Emberáldozatot mutatott be, hogy hamarabb véget érjen a járvány
Hindu pap fejezett le egy férfit, hogy emberáldozattal vessen véget a járványnak, mivel álmában az istennő azt mondta neki.
Forrás: Shutterstock
Marihuána és alkohol hatása alatt volt az a 70 éves hindu pap, aki egy indiai hindu templomban baltával levágta egy 52 éves ismerőse fejét – írja a V4NA Hírügynökség. A rendőrségi beszámolók szerint a férfi azért ölt, mert egy istennőt akart kiengesztelni.
A férfi azzal védekezett, hogy álmában egy isteni látomása volt, melyben az istennő megmutatta neki, hogy egy emberáldozat bemutatásával véget vethet a koronavírus-járványnak.
A gyilkos saját magát adta fel a hatóságoknak.
A rendőrség megerősítette, hogy mindkét férfi tudatmódosító szerek hatása alatt volt a támadás előtt. Az is ismert, hogy a pap és áldozata között régóta fennálló konfliktus volt egy mangóskert kapcsán.
Borítókép: illusztráció
Járvány
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 171 az új fertőzött és elhunyt öt beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltottak, 225 az új fertőzöttek száma, elhunyt 3 beteg
- Magyarország felkészült egy esetleges újabb egészségügyi válságra (videó)
- Koronavírus: 355 az új fertőzött, a múlt héten elhunyt 10 beteg
- Koronavírus: 6 millió 422 ezer a beoltott, 469 az új fertőzött és elhunyt 3 beteg