ásatás

2020.02.24. 19:14

Szászhúszezer éves orrszarvú maradványaira bukkantak Szlovéniában

A csontok törékenyek és korhadtak, de viszonylag jól megőrződtek.

Egy 120 ezer éves orrszarvú maradványaira bukkantak a Koper-Divaca vasútvonal második vágányának építése során, ezért az érintett szakaszon egyelőre leállnak a munkálatok – közölte hétfőn az építési munkálatokért felelős 2TDK cég.

Az őslény maradványait feltáró ásatások három hétig tartanak majd – tették hozzá.

A leleteket a délnyugat-szlovéniai Crni Kal közelében találták. A lelőhely egy több négyzetméteres karsztüreg, amely legfeljebb 10 méter mély lehet.

A felszínre került fosszíliák egy 35 centiméternél rövidebb komplex csontból, egy hosszú csontból és egy lapos csontból, valamint néhány egy centiméteres csontdarabból állnak. A csontok törékenyek és korhadtak, de viszonylag jól megőrződtek.

A régészeti intézet szakembereinek vizsgálatai szerint egy 120 ezer éves orrszarvú maradványiról van szó – olvasható a Primorse Novine című szlovén napilapban.

A szlovén kormány csaknem egymilliárd eurós kiemelt projektje a Koper-Divaca vasútvonal, amelynek 27 kilométer hosszú szakaszán jelenleg egy második vágányt építenek. A második sínpárhoz 23 összekötő utat is építenek, az egyik ilyen út nyomvonalán találták meg a leleteket egy alagút ásásánál.

A munkálatok még tavaly márciusban kezdődtek, és idén július végén fejeződnének be. A teljes projektnek 2025-re kellene elkészülnie.

Borítókép: illusztráció / Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában