ritkaság

2019.05.27. 19:20

Teljesen fehér óriáspandát láttak Kínában

A bizonyára albínó állatot a délnyugat-kínai Volong Nemzeti Parkban egy kitelepített állatmegfigyelő kamerával sikerült lefilmezni.

Forrás: MTI/EPA

A különleges pandáról április közepén készült a felvétel infrakamerával, a tengerszint fölött mintegy 2000 méteren fekvő vadonban. A videó szerint a panda testén nincsenek foltok, és a szeme vörösnek tűnik. A felvétel azt mutatja, hogy az állat éppen áthalad az erdőn.

„A képekből ítélve a panda albínó lehet, 1-2 éves példány” – mondta el Li Seng, a Pekingi Egyetem kutatója, medveszakértő. Hozzátette: a teljesen fehér bundájú panda neme a felvételből nem állapítható meg, ugyanakkor feltűnése azt jelzi, hogy az albinizmust okozó gén létezik a Volongban vadon élő pandapopulációban.

„A panda erősnek látszott, a mozgása határozott volt, ami arra utal, hogy a génmutáció valószínűleg nem gátolja az életét” – jegyezte meg a felvétel tanulmányozása alapján Seng.

A gerincesek számos fajánál létezik az albinizmus. Az albínó mutáció a színanyag képződésének veleszületett zavara, amely csökkent vagy hiányzó pigmentációval jár. A melanin festékanyag hiánya előfordulhat a bőrben, a szőrzetben és a szemben is. Az albinizmus nem befolyásolja az egyed fizikumát vagy életfunkcióit, de könnyebben felfedezhetővé teszi az állatot, és az albínók érzékenyebbek a napsütésre.

Albínó kölyök csak két albínó szülőtől származik. Ha egy fehér panda egy normális pandával párosodik, első almuk kölykei foltosak lesznek. A kölykök viszont magukban hordják a mutáns gént, így ha egy ugyancsak albínó gént hordozó pandával párosodnak, lehet, hogy csupa fehér kölykük születik.

A Volong természetvédelmi területen kihelyezett infrakamerákkal kísérik figyelemmel a térségben élő vadállatokat.

Borítókép: A Wolong Nemzeti Park által 2019. május 27-én közreadott kép egy vadon élő albínó óriáspandáról a park területén április 20-án. A különlegesen ritka példányt a park egyik mozgásérzékelős kamerája fotózta le nagyjából a tengerszint feletti kétezer méteres magasságban. Teljesen albínó, vadon élő óriáspandát most először sikerült lencsevégre kapni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!