csodálatos természet

2019.01.26. 10:16

Nem kommunikál egymással, mégis hosszú utakat épít egy hangyafaj

Minden levélvágóhangya-kolónia majdnem három kilométernyi utat váj magának az erdei talajban.

A levélvágó hangyák egymás közötti kommunikáció és koordináció nélkül építenek akár három kilométeres utakat is – állapította meg egy szerdán közzétett amerikai tanulmány.

A kutatók szerint az eredmények alapján talán újra kell gondolni azt, amit eddig egyes hangyakolóniák belső szervezettségéről tartott a tudomány.

Minden levélvágóhangya-kolónia majdnem három kilométernyi utat váj magának az erdei talajban, átlagosan 11 ezer óra munkát fordítanak az építésre és a fenntartásra. Az utak az élelem és az építőanyag szállítására szolgálnak.

Sokáig úgy vélték, hogy a Dél- és Közép-Amerikában honos hangyák a kommunikáció segítségével szervezik megaprojektjeik kivitelezését, kijelölik, mely egyedek hordják el a szemetet és szerzik be az építőanyagot.

A természet egyik legnagyobb „mérnöki” teljesítményéről híres fajt tanulmányozó nemzetközi kutatócsoport azonban meglepő felfedezést tett. Nagyszabású építkezéseik során a hangyák nem kommunikálnak egymással a különböző feladatokról, semmilyen koordináció nincs az egyedek között, látszólag minden állat maga dolgozik, például megoldja az elé kerülő akadály problémáját.

A hatalmas élelemhordó útvonalak kiépítése a gyűjtögető életmód mellékterméke. Nagyon meglepődtünk, mert sok közös tevékenység alapja a kommunikáció

- mondta Thomas Bochynek, a Northwestern Egyetem villamosmérnöki és informatikai tanszékének munkatársa az AFP-nek.

Sokáig úgy vélték, az építkezéseket az egyes rovarok maguk után hagyott feromonnyomai szervezik, ebben lehet az üzenet a kolónia többi tagja számára. Azóta számos tanulmány vonta ezt kétségbe.

Bochynek és csapata laboratóriumban és a természetben is tanulmányozta a levélvágó hangyákat. Számítógépes modellt is készítettek arról, hogyan takarítják el az útjukba kerülő akadályokat – számoltak be róla a Proceedings of Royal Society B tudományos folyóirat szerdán megjelent számában.

Bochynek elmondta, hogy a kutatás arra az egyszerű evolúciós energiatakarékossági elvre hívhatja fel a figyelmet, ami úgy hangzik: ha nem szükséges, ne kommunikálj!

A biológusokat és az informatikusokat is lenyűgözte az, hogy a csoporton belüli komplexitás összeállhat az egyszerű egyedek koordinálatlan munkájából, mivel ez nagyon eltérő emberi társadalmunktól

- tette hozzá.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock

Ezek is érdekelhetik