2018.08.03. 07:09
Tévés vetélkedőben bukott le a sorozatgyilkos
Nem egyszer került már elő új bizonyíték egy-egy forgatás alkalmával, sőt van, akinek épp az ártatlanságára derített fényt egy elszánt újságíró.
Az Origo készített – majdnem szó szerint – lebilincselő összeállítást a média hatásáról az igazságszolgáltatásban.
Nemrég új nyomra bukkantak Tupac halálával kapcsolatban
Egy, a hip-hop aranykorát bemutató dokumentumsorozatban, a Death Row Chronicles-ben a rendőrök is felfigyeltek egy interjúra, a Keffe D néven ismert Duane Keith Davis ugyanis eddig nem ismert részletekkel állt elő Tupac Shakur rapper meggyilkolásáról.

A férfi azt mondta, a Southside Crips nevű utcai banda tagjaként ott ült az első ülésen abban a kocsiban, amelynek a hátsó üléséről tüzet nyitottak Tupacra, neveket azonban nem volt hajlandó mondani, kötötte a betyárbecsület – annyit árult csak el, hogy a kocsiból már korábban beazonosított Orlando Anderson mellett ketten ültek még hátul.
Andersont 1998-ban szintén lelőtték egy utcai harcban, és valószínű, hogy már a másik két ember is halott, Davis ugyanis azt mondta, hogy ő az egyetlen, aki még tudja az igazságot Tupac haláláról –
azért csak most szólalt meg, több mint húsz évvel a történtek után, mert kiderült, hogy rákja van.
A Las Vegas-i rendőrség idén júliusban közölte, hogy a februárban leadott interjú után újra elővette az ügyet, letartóztatás viszont nem történt, hivatalosan továbbra is megoldatlannak tartják Tupac meggyilkolását.
Sorozatgyilkost buktatott le az HBO
Az HBO egyik dokumentumsorozata, Az elátkozott: Robert Durst halálos élete a három gyilkossággal is vádolt milliárdos több évtizede tisztázatlan ügyeit járta körül, kezdve onnan, hogy egykori felesége 1982-ben eltűnt, egészen addig, hogy 2000-ben régi barátját, Susan Bermant is holtan találták. A széria készítői utóbbi gyilkossággal kapcsolatban ástak elő újabb bizonyítékot, amelyet aztán Durst elé tártak.
A milliárdos a hatrészes széria alatt végig nyilatkozott – persze tagadta a vádakat –, végül a lebukására forgatókönyvet sem lehetett volna jobbat írni:
a végső szembesítés után kiment a mosdóba, és a bekapcsolva maradt mikrofonba, mintegy magának motyogta: „Megtörtént. Elkaptak. Micsoda katasztrófa... Mi a fenét csináltam? Hát megöltem őket.”
A sorozat készítői, Andrew Jarecki és Marc Smerling két évig nem tették közzé a hangfelvételt – azon vívódtak, hogy újságírói szempontból etikus-e –, de már 2013-ban beszéltek arról a rendőröknek. Durstot végül 2015-ben a riporterek véletlen felvétele miatt tartóztatták le, a pere jelenleg is zajlik.
A műsor után több százezren követelték, hogy engedjék szabadon
A Netflix 2015-ben mutatta be tízrészes dokumentumsorozatát, a Making a Murderer-t, amely Steven Avery hihetetlen történetét járja körül.
A férfi 18 évet ült ártatlanul egy nemi erőszakkal is járó támadásért,
a nyomozók utána jöttek csak rá egy DNS-minta alapján, hogy más volt a tettes.
Csakhogy a férfi nem sokáig örülhetett a szabadságnak, hiszen két év múlva, 2005-ben megvádolták egy gyilkossággal, 2007-ben pedig el is ítélték, életfogytiglanit kapott. A hatóságok és a bíróság szerint ő ölt meg egy Teresa Halbach nevű nőt, elképzelhető azonban, hogy Averyt csak be akarták mártani, miután 36 millió dollárra perelte a megyei seriffet és a körzeti ügyészt a korábbi, helytelen döntésük miatt.
A Netflix szériája a nyomozás és a bizonyítási eljárás számos hiányosságára, gyanús elemére felhívta a figyelmet, aminek hatására egy petícióval több százezren követelték Avery szabadon bocsátását. Új ügyvéd is jelentkezett, aki megígérte, hogy mindent megtesz a férfi ártatlanságának bebizonyításáért, az ügyben azonban eddig nem történt komolyabb előrelépés.
Avery tehát még mindig börtönben van, készül viszont a második évad is,
amelyben még több bizonyítékot áshatnak elő az alkotók.
Tévés vetélkedőben ismerték fel a sorozatgyilkost
John William Cooper nem mindennapi módon került a rendőrség látókörébe, miután egy ideig hiába kerestek egy gyanúsítottat, aki 1985-ben megölt egy testvérpárt, majd 1989-ben egy házaspárt is.
A férfi a Bullseye című vetélkedőben jelent meg, és valaki észrevette, hogy meglehetősen hasonlít a kiadott fantomképre
– különösen gyanússá viszont azzal vált, hogy bemutatkozáskor elárulta, szeret búvárkodni, kedvenc helyeként pedig pont azt a környéket emlegette, ahol az 1989-es gyilkosságok történtek. Rögtön a videó elején látható nagy hajjal, bajusszal:
A felvétel egy hónappal a bűneset előtt készült, a férfi pechjére viszont csak utána adták le – őt pedig már soha nem fogják kiengedni a börtönből.
Borítóképünk illusztráció. Forrás: pixnio.com