veszélyeztetett fajok

2018.08.08. 12:14

Súlyos hatásai lehetnek a környezetbe jutó gyógyszermaradványoknak

Egy több éves kutatás eredményeként bebizonyosodott, hogy az antidepresszánsok már kis mennyiségben is megváltoztatják például a madarak párzási viselkedését.

Forrás: Shutterstock

Brit kutatók kimutatták, hogy a hím seregélyek jóval agresszívebben viselkednek a tojókkal szemben, ha meghódítandó párjuk szervezete kis mennyiségben a széles körben elterjedt antidepresszánst, a Prozacot tartalmazta. A hímek ebben az esetben kevesebbet is énekeltek.

A Yorki Egyetem tudósai három éven át tartó tanulmányukról a Chemosphere című tudományos lapban számoltak be. „A madarak párzási viselkedésének, a dürgésnek egyik fontos eleme az ének” – fejtette ki Sophia Whitlock kutató. A hímek így versengenek a nőstényekért, a tojók énekelnek, hogy a legjobb partnert csábítsák magukhoz. A hím seregélyek a kutatás során kétszer olyan gyakran és kétszer olyan hosszan énekeltek azon tojóknak, amelyek antidepresszáns-mentesek voltak. Ellenkező esetben gyakrabban hajszolták, karmolták és vagdalták őket. Az antidepresszáns nyilvánvalóan csökkentette az adott nőstény attraktivitását – olvasható a tanulmányban.

„Ezek az első bizonyítékai annak”, hogy egy antidepresszáns már kis mértékben is megzavarhatja a madarak dürgését. Ez azért fontos, mert azok az állatok, amelyek túl lassúak a partnerválasztásban, gyakran lemaradnak a költésről„ – fogalmazott Kathryn Arnold, az egyetem környezetvédelmi intézetének munkatársa.

A szakértők szerint több vadállat-populáció számának visszaesése esetében át kell gondolni, hogyan tarthatóak távol környezetükből a kémiai anyagok és a gyógyszerek. Elsősorban a folyókat terhelik egyre erőteljesebben kémiai anyagok.

Amennyiben a trend folytatódik, a vizek terheltsége 2050-re kétharmadával növekedhet – áll a tanulmányban. Csak Nagy-Britanniában 2016-ban 65 millió antidepresszánst írtak fel. Ahogy más orvosi anyagok, így ezek maradványai is bekerülnek a vizekbe és többek között a madarakat is mérgezik.

Tanulmányukhoz a yorki tudósok azért választották a seregélyeket, mert ezek a madarak táplálékkeresésük során gyakran találkoznak víztisztító telepekkel.

Borítókép: Illusztráció/seregélyek

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!