530 kilométert úszott

2018.08.30. 10:59

Elsőként úszta át hosszában a La Manche csatornát egy brit férfi

A 48 éves Lewis Pugh extrém úszóteljesítményeivel elsősorban a környezetvédelemre szeretné felhívni a figyelmet.

Elsőként úszta át hosszában a La Manche csatornát Lewis Pugh brit extrémsportoló – jelentette be a Csatornaúszók Egyesülete, a La Manche-átúszásokat hitelesítő szervezet.

A 48 éves férfi 49 nap alatt, mintegy félmillió karcsapás eredményeként tette meg az 530 kilométeres távot Anglia délnyugati csücskétől, a cornwalli Land's Endtől Doverig, ahova szerdán érkezett meg.

A július 12-én indult Long Swim vállalkozás meghirdetett célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a tengerek szennyezettségére és a túlzott lehalászásra.

A vízből kiszállva Pugh azt mondta, hogy útközben néhány delfint és madarat, továbbá rengeteg medúzát látott, de halat szinte semennyit, „annyira lehalászták a Nagy-Britannia körüli vizeket”.

A La Manche csatornát sokan ússzák át, de általában széltében. Legszűkebb pontján, az angliai Dover és a franciaországi Calais között, mindössze 32 kilométer a távolság.

A jogász végzettségű Lewis Pugh már több extrém úszóteljesítménnyel felhívta magára a figyelmet, a környezetvédelem nevében úszott például az Északi- és a Déli-sarkvidék jéghideg vizeiben is.

Borítókép: Lewis Pugh halat szinte nem is látott a tengerben

Forrás: AFP/Scanpix/Terje Eggum

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában