a kurzustól már eltiltották

2018.03.15. 10:03

Diplomáját is bukhatja a diák az egyetemi felszólalása miatt

Az Indiana University of Pennsylvania egyik hallgatóját eltiltották a kurzus látogatásától, ahol annak a véleményének adott hangot, hogy a biológusok szerint csak két nem létezik. Az ügyét fegyelmi bizottság fogja vizsgálni: lehet, hogy a diplomájának a megszerzése is veszélybe került.

Forrás: origo

Allison Downie, az Indiana University of Pennsylvania tanára diákjainak bemutatta ezt a 15 perces videót, amelyben Paula Stone Williams, egykori lelkész, jelenleg transzneműként élő aktivista tart előadást a férfiak szexizmusáról – írta meg az Origo. Ezt követően a tanár arra kérte az órán jelenlévő lányokat, hogy mondják el a véleményüket a témában. A kérését hosszú, kínos csend fogadta.

Ezt megunva Ingle Lake, habár ő fiú,

megjegyezte, hogy a biológusok szerint csak két nem létezik.

Erre a tanára dühösen úgy reagált, hogy ez tiszteletlenség a transzneműekkel szemben és fegyelemi következményei lesznek. Mindez február 28-án történt. Március 2-án Ingle Lake levelet kapott az Indiana University of Pennsylvania rektorától, hogy amíg ügyében a fegyelemi bizottság nem dönt, tartózkodjék Allison Downie kurzusának látogatásától, ahol viselkedésével súlyosan megzavarta az oktatást.

Fox News-nak Ingle Lake úgy nyilatkozott, hogy nem gondolja magáról, hogy tiszteletlenül viselkedett volna, hanem csak vitát kezdeményezett, amely teljesen természetes egy olyan szellemi műhelyben, mint az egyetem. Úgy gondolja: azzal, hogy az órán nem mondhatja el szabadon a véleményét, megsértik az első alkotmány-kiegészítésbe foglalt, a szólásszabadsághoz való jogát.

A fegyelmi bizottság március 19-én hallgatja meg a tanárt és a diákot, az utóbbi számára kedvezőtlen döntés esetén veszélybe kerülhet, hogy a tanév végén megkapja diplomáját.

Borítókép: Origo

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!