Csak játék?

2019.11.29. 13:20

Minden ellenállás hasztalan, a mesterséges intelligencia okosabb

Legalábbis ami a komoly intelligenciát igénylő Go stratégiai játékot illeti, a mester feladta a harcot.

Forrás: Shutterstock

Nem lehet legyőzni a mesterséges intelligenciát – ezzel indokolta egy interjúban visszavonulását Li Sze Tol, a Go játék dél-koreai mestere, az egyedüli ember a világon, aki képes volt legyőzni 2016-ban a Google algoritmusát, az AlphaGót az ősi kínai stratégiai játékban.

„A mesterséges intelligencia bevonulásával a Go játékokba jöttem rá arra, hogy már nem vagyok a csúcson, annak ellenére, hogy óriási erőfeszítések nyomán a világ első számú játékosává váltam” – mondta Li a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek.

„Még ha én vagyok a legjobb játékos, akkor is létezik egy entitás, amelyet nem lehet legyőzni”

- tette hozzá.

A Google DeepMind Technologies által kifejlesztett AlphaGo egy ötjátszmás játékban négyet megnyert Lee ellenében, egyben a dél-koreai mester lett a győztes 2016 márciusában.

Ez volt az egyetlen olyan győzelem, amelyben ember képes volt megverni a mesterséges intelligenciát

a stratégiai játékban.

Visszagondolva a játszmákra, a tizennyolcszoros Go-világbajnok úgy vélte, azért sikerült megnyernie a negyedik játszmát, mert valami vírus lehetett az AlphaGo programjában. A Google szakemberei azóta továbbfejlesztették az AlphaGót, a gépi tanulásra épülő technológiának sikerült száz játékban legyőzni elődjét.

Lee elmondta, frusztrálta őt, hogy elvesztette az első három játszmát az AlphGóval szemben. „Soha nem olvasok el rólam szóló híreket az interneten. De kíváncsi voltam arra, miként vélekednek az emberek rólam három egymás utáni játszma elvesztése után. Váratlanul ért, hogy csak kevés ember bírált emiatt” – mondta.

„Őszintén szólva már a játék kezdete előtt éreztem egyfajta vereséget. A DeepMind Technologies szakemberei annyira magabiztosnak látszottak a kezdetektől fogva” – emlékezett vissza.

Még egyszer kiáll a gép ellen

A Go stratégiai játék több mint 2500 éves, Kínából ered, és hosszú évszázadokon át csak ott és a környező országokban játszották. A játékot egy 19x19 mezős táblán játsszák, a játékosok felváltva teszik a tábla metszéspontjaira fekete illetve fehér köveiket. Közben arra törekszenek, hogy minél több területet szerezzenek, azaz kerítsenek be a letett kövekkel, illetve a kövekből kialakított alakzatokkal.

Lee a jövő hónapban azonban még egyszer asztalhoz ül egy mesterséges intelligencia Go-játékossal, hogy megemlékezzenek visszavonulásáról Dél-Koreában. Vetélytársa a dél-koreai NHN Entertainment vállalat által fejlesztett HanDol lesz: a 2018-ban elkészült mesterséges intelligencia már legyőzte Dél-Korea öt legjobb Go-játékosát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!