Nem pletyka

2019.08.14. 12:20

Maga a Facebook ismerte el, hogy lehallgat

Örökzöld: időről időre megírják, hogy a Facebook belehallgat egyes felhasználók beszélgetéseibe, aztán a közösségi oldal hallgat vagy tagad. Most a Bloomberg hírügynökségnek beismerték a dolgot.

„Akárcsak a Google és az Apple, a múlt héten mi is felhagytunk azzal a gyakorlattal, hogy a beszélgetésekről készült hangfelvételeket emberekkel hallgattatjuk meg” – tudatta sajátos vallomásával másokat is megint hírbe hozva a közösségi oldalt üzemeltető amerikai vállalat.

Eddig nem ezt mondták

A Facebook hosszú ideig váltig állította, hogy nem hallgat bele a felhasználók beszélgetéseibe az oldalon keresztül működő Messenger applikáción keresztül, hogy pontosabban tudják célba juttatni a hirdetéseket.

Tavaly tavaszi kongresszusi meghallgatásán maga Mark Zuckerberg, a vállalat alapítója és vezetője is tagadta, hogy a cég belehallgat a beszélgetésekbe.

„Önök olyan összeesküvés-elméletről beszélnek, hogy mi figyeljük, hogy mit vesznek fel a mobiltelefonok mikrofonjai, amit aztán hirdetési tevékenységhez használunk fel” – hangoztatta a milliárdos.

„Mi nem csinálunk ilyet” – állította akkor.

Illetve nem úgy, nem azt, de mégis

A Facebook később pontosította, hogy csak akkor férnek hozzá a mobiltelefonok mikrofonján keresztül bonyolított beszélgetésekhez, ha erre a felhasználók kifejezetten engedélyt adnak.

A Bloomberg jelentése szerint

a felvételeket mesterséges intelligencia segítségével számítógépek alakították írott szöveggé,

és a Facebook alvállalkozók százainak fizetett azért, hogy a leiratok pontosságát ellenőrizzék, amihez meg kellett hallgatniuk a felvételeket, amelyeket a vállalat anonimizált.

A Bloomberg azt írja, hogy a leiratokat kezelő munkatársak aggodalmukat fejezték ki munkájuk etikai vonatkozásai miatt, mert sem a felvételek eredetét, sem a felhasználásuk célját nem ismerték.

A pénzügyi hírügynökség jelentése szerint a Facebook arról nem adott tájékoztatást, hogy a vállalat mit kezd a hangfelvételekkel.

Ezentúl aztán soha

Hasonló gyakorlatot a digitális asszisztenseket kínáló Amazon, Google és Apple is alkalmazott, ám az elmúlt hetekben a Google és az Apple is tudatta, hogy felhagytak a hangfelvételek készítésével. Az Amazon pedig lehetőséget biztosít ügyfeleinek arra, hogy kikapcsolják az Alexa nevű mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetéseik felhasználását.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!