GSM – Generációk Saját Mobiljai

2019.12.03. 23:00

Ki hinné? Múzeumban látogathatók az első mobilok

A huszonöt éves hazai GSM mobilszolgáltatásról a Piarista Múzeumban rendeznek kiállítást.

Forrás: Shutterstock

Nagy sikere nyomán Szeged és Túrkeve után a budapesti Piarista Múzeumba költözött a GSM – Generációk Saját Mobiljai című időszaki kiállítás. A Neumann Társaság a magyarországi GSM szolgáltatás idei negyed évszázados évfordulója kapcsán rendezte meg gyűjtőkkel együttműködésben.

A négy budapesti és egy szegedi mobilgyűjtő több ezer darabos gyűjteményéből válogatták ki a közelmúlt legérdekesebb készülékeit, amelyek között a látogatók saját egykori mobiltelefonjaikat is jó eséllyel viszontláthatják.

Néhány érdekes készülék a tárlatról

  • Nokia 1100, a gyártó legnépszerűbb, több mint egymilliárdos darabszámban értékesített, mobiltelefonja,
  • Nokia 8810, a világ első luxusmobilja, amely 1998-ban 250 ezer forintos árával a legdrágább készülék volt a piacon,
  • A Siemens-Benq DVB-H tévéadások vételére tervezett okostelefonjának prototípusa,
  • Sony Ericsson Vivaz U8i: 2010-es piacra kerülésekor ez volt az első olyan okostelefon, amely képest volt HD-felbontású videót is rögzíteni,
  • Sony Ericsson K800i: az egykori japán-svéd mobilgyártó még nem okos mobilja, amely 3 megapixeles kamerájával, és a hátlapra szerelt valódi (Xenon) vakuval 2006-ban jócskán kiemelkedett a mezőnyből,
  • A különleges, futurisztikus – például sminktükörre hajazó – dizájnjukról ismert Siemens Xelibri mobilok.
  • Érdekességképpen a kiállításon megtekinthető egy táskányi méretű, GSM helyett még analóg hálózatokat használó Motorola MCR 4000XL mobiltelefon is. Ilyennel kezdeményezte az első magyarországi mobilhívást Bod Péter Ákos, akkori ipari és kereskedelmi miniszter 1990. október 15-én.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!