Harmony OS

2020.09.14. 15:08

Hivatalos: nyílt forráskódú lesz a Huawei operációs rendszere

A kínai nagyvállalat éves fejlesztői konferenciáján jelentős, a közeljövőben esedékes frissítéseket jelentett be.

Forrás: Shutterstock

Talán a legnagyobb érdeklődésre az a hír számíthat, hogy a Google GMS-ről letiltott Huawei csakugyan áttér a jövő évtől – az okostelefonokon is – a sokat emlegetett Harmony OS operációs rendszerre. Ez nyílt forráskódú, a fejlesztők pedig érdemi hozzáférést kapnak szoftverfejlesztői csomagokhoz (SDK) és az integrált fejlesztői eszközökhöz (IDE) is.

Minden eszközre elkészül a HarmonyOS

Az OpenHarmony nevű projekt fokozatosan indul majd el, elsőként az év végén, Kínában. Richard Yu, Huawei Fogyasztói Üzletágának vezetője bejelentette, hogy mostantól a HarmonyOS operációs rendszer nyitottá vált a 128KB-128MB IoT (Dolgok Internete) eszközökre is, többek között okostévékre, hordozható okoseszközökre és autókra. A vállalat jövő áprilisban tovább bővíti azt a 128MB-4GB eszközökre, egy év múlva pedig a 4GB feletti eszközökre is.

A HUAWEI HiLink idén öt kulcsfontosságú területen frissül, úgy, mint a kapcsolat, az interakció, az üzemeltetés, a megoldásszolgáltatás és a hitelesítés. A Huawei célja az, hogy az IoT-eszközök milliárdjai összekapcsolódjanak, könnyebben kezelhetők és vezérelhetők legyenek, illetve zökkenőmentesen működjenek. A vállalat elkötelezett az IoT hardver-ökoszisztéma növekedése mellett. Azáltal, hogy több eszköznek biztosít hozzáférést a HiLink platformhoz, arra törekszik, hogy könnyebbé és hatékonyabbá tegye az IoT fejlődését.

Itt az új EMUI

A fejlesztői konferencián bemutatták a vállalat operációs rendszerének legújabb verzióját, az EMUI 11-et. Az új felület az új dizájn mellett számos biztonsági és adatvédelmi, valamint fejlett eszközök közötti kommunikációt elősegítő funkciókat kapott.

Szépséget és ergonómiát ígérnek

Az új, Always-On-Display (AOD) lehetővé teszi, hogy a felhasználók teljes mértékben személyre szabják képernyőjüket. Piet Mondrian festő képei ihlette új AOD színvilágának fő elemei a vörös, a sárga és a kék, de a felhasználók szabadon választhatnak a szivárvány minden színéből. A személyre szabhatóságnak nincsenek határai:

akár aznapi ruhánkhoz is alakíthatjuk kijelzőnk színeit.

Ehhez elegendő lefényképezni a ruhát, az intelligens algoritmusok pedig elvégzik helyettünk a kalibrálást.

Az EMUI 11 ergonómiai tervezéséhez a Huawei Human-Factors Engineering Kutatólaboratóriuma is hozzájárult. A kutatócsoport számos egyetem bevonásával, többek között a Tsinghua Egyetem, a Zhejiang Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia segítségével alaposan elemezte a felhasználói élményt és ennek megfelelően optimalizálta az EMUI 11-et azért, hogy használata a lehető legnagyobb kényelmet és élményt nyújthassa.

EMUI 11: az online tanórák és munkavégzés jó barátja

A MeeTime vagy a Multi-Screen Collaboration az EMUI jellegzetességeivé váltak. Ezek az innovatív technológiai megoldások lehetővé teszi az eszközök számára, hogy megosszák egymással szoftveres képességeiket, a folytonosság élményét adva. Így a felhasználók egy mozdulattal válthatnak eszközeik között és folytathatják a munkát, vagy nézhetnek tovább videókat.

A fejlesztéseknek köszönhetően a Multi-Screen Collaboration most akár három aktív ablakot is támogat. Ez különösen hatékonyan használható például az online órákon való részvétel közben: az első ablakot a közvetítés megtekintésére, a másodikat jegyzetelésre, míg a harmadikat chatelésre használva.

A Multi-Screen Collaboration folyamatos kapcsolatot tesz lehetővé a számítógépek és a táblagépek között. A kapcsolat létrejötte után a táblagép külső webkameraként vagy a számítógép második képernyőjeként is működhet, míg a PC megoszthatja csatlakozóit a táblagéppel. A számítógépre mentett dokumentumok közvetlenül szerkeszthetők a táblagépen stylussal, vagy egyéb külső eszközzel.

Még a megjegyzéseket is titkosíthatjuk

Az EMUI 11 új, minden eddiginél fejlettebb adatvédelmi funkciókkal is rendelkezik, kiemelten a GDPR területén. A CC EAL5+-on elért legmagasabb szintű adatvédelmi értékelés gondoskodik arról, hogy adataink ne kerülhessenek illetéktelen kezekbe.

Képek átvitele során a felhasználók könnyedén megtisztíthatják a fájlt minden érzékeny személyes adattól, például a helytől, az időtől és a használt eszköz részleteitől, mielőtt elküldenék azt. A titkosított jegyzeteket, valamint személyes megjegyzéseket is biztonságban tarthatják azáltal, hogy azokat PIN-kóddal vagy biometrikus zárral rögzítik.

Bétateszt-programhoz lehet csatlakozni

A vállalat a HDC-n bejelentette az EMUI 11 béta programját. A legújabb operációs rendszer a P40, a P40 Pro, a P40 Pro+, a Mate30, a Mate30 5G, a Mate30 Pro, a Mate30 Pro 5G, a Porsche Design Mate30 RS, a MatePad Pro és a MatePad Pro 5G készülékeken fut majd.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!