Kampány van

2020.08.13. 12:30

Ennyi gyűlölet fröcsög elő a Facebookból

Mind nagyobb erőfeszítéséket tesz a közösségi oldal a káros tartalmak azonosításáért, s egyre több ilyen kerül elő.

Forrás: Shutterstock

A Facebook hangsúlyozza, hogy az idei második negyedévtől megsokszorozta a gyűlöletbeszéd, a káros tartalmak felismerésére és eltávolítására tett erőfeszítéseit.

Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért, a növekvő figyelem hatására –

egyre több közösségellenes tartalmat fedeznek fel a közösségi oldalon.

A vállalat a gyűlöletbeszédet „erőszakos”, a közösségi alapelveit be nem tartó közlésekkel azonosítja – fenyegetéssel, erőszakkal, bárkivel szembeni agresszióval, zaklatással. Tiltottak a faji, etnikai hovatartozást, a nemzeti származást, a vallást, a szexuális irányultságot, a kasztot, a nemet, a nemi identitást, súlyos fogyatékosságot vagy betegséget firtató közlések – a káros megnyilatkozásokat részletesebben itt sorolják fel.

Ehhez képest a kedden kiadott jelentésük szerint

megsokszorozódott a káros tartalmak száma.

Míg az év első három hónapjában „mindössze” 9,6 millió közösségellenes közlésre bukkantak, április és június között 22,5 millió ilyen posztot találtak – és nagyrészt eltávolítottak.

Fontos, hogy a második negyedévben a említett tartalmak 94,5 százalékát a közösségi óriásvállalat gépi tanulási algoritmusai – mesterséges intelligencia – jelezte, szemben az első negyedév 88,8, s az egy évvel ezelőtti alig 70 százalékos felderítési aránnyal.

Lényeges az úgynevezett „proaktív arány” – az alábbi a Statista diagram felső csíkjában látható –, mivel az jelzi, hogy a Facebook milyen gyorsan ismeri fel, jelöli meg vagy távolítja el a sértő tartalmakat. Így remélhetően kevesebb felhasználó van kitéve ezeknek.

Infographic: Facebook Ramps Up Efforts Against Hate Speech | Statista

Hogy bizonyítsa elkötelezettségét a Facebook és az Instagram biztonságossá tételére, a vállalat azt is bejelentette, hogy mostantól negyedévente teszi közzé a közösségi előírások végrehajtásáról szóló jelentését. Eddig a Facebook kétévente közölte eredményeit.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!