Júliusban startol

2021.06.22. 12:43

Az „Év digitális faluja” hazai díjra lehet pályázni

Most alapították, idéntől pályázni lehet a Digitális Jólét Nonprofit Kft. díjára.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A címre a digitális újításokat alkalmazó –

ötezernél kevesebb lakosú – települések pályázhatnak négy kategóriában:

innovatív települési környezet, fenntartható épített és természeti környezet, innovatív társadalmi és közösségi jólét, valamint innovatív gazdasági ökoszisztéma.

Az elismerésnek köszönhetően széles körben válhatnak megismerhetővé a már létező hazai digitális jó gyakorlatok, elősegítve a települések együttműködését, a helyi közösségek erősödését és a térségszintű fejlesztések elterjedését.

A nonprofit cég közleménye idézi Balla Attila technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettest, aki kiemelte, a díjjal ösztönözni szeretnék a települések vezetőit és a térségi döntéshozókat, mivel a falvaik – „a magyar vidék kincsei” – az úgynevezett smart (okos) megközelítéssel

nemcsak élhetőbb helyekké, de akár innovációs központokká is válhatnak.

Az „Év digitális faluja” díjra július elsejétől lehet pályázni. A részletes pályázati feltételek hamarosan elérhetők ezen a weboldalon.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!