Korántsem elvont

2019.05.10. 12:32

Atombombát vetnének be a Facebook ellen? Feldarabolására biztatnak

A Facebook társalapítója, Chris Hughes csütörtökön közzétett írásában a Facebook feldarabolása mellett foglalt állást.

Kép: Shutterstock

Chris Hughes – Mark Zuckerberg egykori szobatársa és a Facebook egykori társalapítója – az egyik olyan személy, aki segített közösségi médiaóriássá tenni a Facebookot. (A mai Facebook elődje 2004-ben jött létre, azt Mark Zuckerberg, Chris Hughes és Dustin Moskovitz hozta létre az amerikai Harvard Egyetemen.)

Hughes arra kéri az amerikai hatóságokat, hogy bontsák több részre a Facebookot, mivel meglátása szerint

az oldal túlságosan befolyásossá vált, felügyelete pedig problémás.

A New York Times című amerikai napilap csütörtöki számában megjelent véleménycikkben Chris Hughes azt írta: korábbi üzlettársa, Mark

Zuckerberg a Facebook, az Instagram és a WhatsApp vezetőjeként „ellenőrizetlen hatalommal” bír,

amin változtatni kell.

„Mark befolyása megdöbbentő, messze meghaladja bárkiét a kormányból vagy a magánszektorból. Mark egy kedves, jó ember, de dühös vagyok rá amiatt, hogy miközben az oldal növekedésére összpontosított, a kattintásokért cserébe feláldozta a biztonságot és az udvariasságot” – jegyezte meg a szerző.

A Facebook egykori társalapítója kifejti azt is, hogy a Facebook fejlesztésében betöltött szerepe miatt önmagában is csalódott, aggályosnak tartja az adatvédelmi kérdéseket, és azt ahogyan a nacionalista és illiberális erők kihasználják a felületet.

Bármilyen induló vállalkozást kétvállra fektet

Hughes felhívta a figyelmet arra, hogy a Facebook piaci dominanciája és mérete egyúttal azt jelenti, hogy a vállalat bármilyen riválist legyűr – mielőtt annak működése egyáltalán beindulhatna – károkat okozva ezzel a start-up kultúrának. Úgy látja, Zuckerberg az oldalon keresztül lényegében szert tett a szólásszabadság ellenőrzésére.

Kiemeli: „az amerikai nép hagyománya a monopóliumok megzabolázása, bármennyire jó szándékúak is a vezetőik”, de szerinte Zuckerberg

hatalma „példa nélküli és nem amerikai”, ezért is szükséges a Facebook feldarabolása.

A Facebook még csütörtökön reagált Hughes írására, elutasítva az egykori alapító javaslatát a vállalat három részre darabolásáról. Közben egyes amerikai törvényhozók arra kérték az Egyesült Államok igazságügyi minisztériumát, hogy kezdeményezzen trösztellenes vizsgálatot a Facebook ellen.

Kétmilliárd felhasználója van a világon

A Facebook közösségi hálózatának több mint 2 milliárd felhasználója van a világon. A Facebookhoz tartozik a WhatsApp és a Messenger nevű csevegőalkalmazás és az Instagram nevű képmegosztó oldal is – mindhárom egyenként több mint egymilliárd felhasználóval bír.

A Facebook 2012-ben vásárolta meg az Instagramot, a WhatsAppot pedig 2014-ben.

A közelmúltban a Facebook a kritikák kereszttüzébe került szerte a világon, főként adatmegosztási gyakorlata, illetve az oldalon terjedő álhírek és gyűlöletbeszéd miatt.

Tavaly nagy botrány tört ki, amikor kiderült, hogy a Facebook mintegy 87 millió felhasználója adatait adta el a Cambridge Analytica brit tanácsadó cégnek választási hirdetések pontos célba juttatása céljából.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!