Nem olcsó, az már igaz

2019.06.04. 06:00

A robotbarátnő soha nem vitatkozik és mindig hazavár

Talán elsőre sokan kitalálják, hogy ilyen virtuális asszisztenst sehol másutt a világon, hanem csakis Japánban fejleszthettek.

Aki szokott japán regényeket olvasni, filmeket nézni, tudja, hogy a szigetország lakóinak számos, az európaiak számára finoman szólva is szokatlan, úgymond párkapcsolati ötlete dívik. Elsőként itt jelennek meg a különféle mesterséges intelligenciával megtámogatott szexrobotok, meg a futurisztikus intim eszközök is, amik aztán gyakran másutt is elterjednek.

A jövőt kutató Brain Bar fesztiválon, Budapesten említette meg minap Bryony Cole a prototípusként már két éve elkészült, azóta sikerrel árusított GateBoxot, amit mindennek lehet nevezni, csak „hagyományos” virtuális asszisztensnek nem.

Ugyan a Google-től a Microsoftig a mesterséges intelligenciával működő különféle asszisztensek többnyire szintén női hangon szólalnak meg,

a GateBox azonban holografikusan meg is jelenik, a maga „testi” valójában.

Úgy beszél és törődik a felhasználóval, mintha szerető párja lenne. Az angolul feliratozott videóból sok minden kiderül.

Az asszisztens neve Azura Hiraki.

Ő pontosan úgy viselkedik, mint egy barátnő, aki soha, semmiért nem neheztel, s mindig, feltétel nélkül, hűségesen hazavárja tulajdonosát. Reggel ébreszt, válaszol a feltett kérdésekre, vezeti a határidőnaplót, beszámol a várható időjárásról, kapcsolgatja a lámpát, a fűtést-légkondicionálót.

Munkaidőben üzeneteket küld, hogy mennyire hiányzik neki, s mikor végre megjön a gazda, a csinos, aligszoknyás Hiraki az esti tévéfilmbe is bele-bele csacsogva, együtt nézi meg vele. Aztán nógatja tulajdonosát, hogy ideje fürdeni és lefeküdni.

Egyébként húszcentis műanyag tartályban éldegél, s miként a gyártó bizarr módon fogalmaz,

„azért született, hogy megtestesítse a tökéletes feleséget”.

A tökéletesség nem olcsó, Azura Hiraki ára mintegy 2600 dollár, azaz közel 800 ezer forint.

Miért éppen Japánban készült?

A szigetországban a születési arányszám negatív, azaz többen halnak meg, mint ahányan születnek.

A népesség fogyásának részbeni okát lehet a rendhagyó japán szokásokban találni: a közelmúltban készült tanulmányok szerint a felnőtt lakosság mintegy hatvan százaléka nem áll semmilyen társas kapcsolatban. Ehhez képest azért magányosnak érzik magukat.

És itt lép a képbe a cég, amelyik megalkotta a GateBoxot, a magányban élők párját.

A csinoska asszisztens egyelőre csak japánul társalog, de a gyártó szerint dolgoznak más nyelvi változatok fejlesztésén.

Borítókép forrása: GateBox

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!