"Istengyilkos" néven

2018.12.21. 10:11

A NASA laboratóriumát is feltörte két hacker

Az állítólagos hackereket – egyiküket „Istengyilkos” fedőnévvel – azzal vádolják, hogy évtizednél régebben számítógépes hálózatokat törtek fel a kínai állam számára.

Kép: Shutterstock

Forrás: Shutterstock

Áldatlan tevékenységüket különböző iparágak, köztük a légiközlekedési és űr-, a pénzügyi, a biotechnológiai olaj- és gáz-, a műholdas és a gyógyszeripar területén folytatták.

Ügyészek szerint

a kínai állambiztonsági minisztériumhoz köthető kiberbűnözők

az amerikai haditengerészet több mint 100 ezer tagjának nevét, társadalombiztosítási számát és egyéb személyes adatát szerezték meg.

A hackerek több száz gigabájt adatot loptak el, több mint 45 jogi személy – köztük a NASA Sugárhajtású Laboratóriuma (JPL) és a Goddard Űrközpont – számítógépes hálózatát törték fel 12 amerikai államban. A kiberbűnözőket az úgynevezett APT10 nevű hackercsoport tagjaiként, Csu Hua és Csang Si-lung néven azonosították, derül ki az MTI tudósításából..

Az amerikai igazságügyi minisztérium gazdasági kémkedési ügyeinek több mint 90 százalékában volt érintett Kína az elmúlt hét évben – mondta Rod Rosenstein amerikai igazságügyminiszter-helyettes, aki szerint az üzleti titkokkal kapcsolatos ügyek több mint kétharmada köthető Kínához.

A kínai állam által támogatott szereplők a gazdasági kémkedés legaktívabb elkövetői – jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója az ügy ismertetésekor. Az FBI igazgatója nem nevezett meg „áldozatul esett cégeket”, mindössze a világgazdaság jelentős szereplőiként utalt rájuk.

Képmutatás és alaptalan vádak?

Kína pénteken elutasította az amerikai vádakat, azt állítva, hogy Washington „a puszta légből állít elő tényeket”. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő az alapvető normák és a nemzetközi kapcsolatok súlyos megsértésének írta le az „indokolatlan vádaskodásokat”, amelyek szerinte ártanak a kínai-amerikai együttműködésnek.

Hua képmutatással vádolta az Egyesült Államokat. „Régóta nyílt titok, hogy az Egyesült Államok illetékes hatóságai nagymértékű kiberlopást és lehallgatást folytatnak külföldi kormányokkal, vállalkozásokkal és magánszemélyekkel szemben” – fogalmazott.

A brit külügyminisztérium csütörtöki közleménye szerint az APT10-csoport „rosszindulatú kiberkampányt folytatott, szellemi tulajdont és érzékeny kereskedelmi adatokat célozva Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban”.

A hackerek tevékenysége az Egyesült Államokon és Nagy-Britannián kívül Brazíliát, Kanadát, Finnországot, Franciaországot, Németországot, Indiát, Japánt, Svédországot, Svájcot és az Egyesült Arab Emírségeket is érintette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!