Egész világegyetemünk csak számítógépes szimuláció – állítja egy (nem őrült) tudós

Melvin M. Vopson, a Portsmouth-i Egyetem docense most közzétett tanulmányában azt állítja, hogy

Mint Vopson kifejti, vizsgálata alátámasztja a szimulációs hipotézist, amely szerint világegyetemünk mindössze számítási folyamaton alapul, s igazából nem más, mint egy számítógépes szimuláció. A szimulációs hipotézis szerint a világ, amelyben élünk, szimulált valóság.

Megmagyarázza, miért lehet ez így.

A termodinamika hőtannal és energiaátalakulásukkal foglalkozik, magyarázza, hogy miként viselkednek a rendszerek, amelyek energiát cserélnek a környezetükkel. Második törvénye leegyszerűsítve kimondja, hogy a természeti jelenségek az entrópia, a rendezetlenség irányába haladnak.

Vegyünk egy hűlő csésze kávét, írja Vopson. Az energia a melegtől a hideg felé halad, egészen amíg a kávé hőmérséklete el nem éri a szoba hőmérsékletét, és az energiája minimális nem lesz – ezt az állapotot termikus egyensúlynak nevezzük. A rendszer entrópiája ezen a ponton maximális – az összes molekula maximálisan szétterül, azonos energiával. Ez azt jelenti, hogy a folyadékban lévő molekulánkénti energiaeloszlás csökken.

Ha az egyes molekulák információtartalmát az energiájuk alapján vesszük figyelembe, akkor kezdetben, egy forró csésze kávéban az információ entrópiája maximális, egyensúlyi állapotban pedig minimális. Ez azért van, mert szinte minden molekula azonos energiaszinten van, és azonos karakterré válnak egy információs üzenetben. Tehát a rendelkezésre álló különböző energiák szórása csökken, amikor termikus egyensúly áll fenn.

Az entrópia fogalma nemcsak a termodinamikában, hanem az információelméletben is létezik, amit Claude Shannon matematikus dolgozott ki. Egy 2023-as cikkében Vopson felvázolta az „információdinamika második főtételét”, amely kimondja, hogy „az információ rendezetlenségét jelző információentrópiának idővel csökkennie kell, vagy a lehető legalacsonyabb szinten állandónak kell maradnia”.

A docens elmagyarázza, hogy az információdinamika második főtétele hasonló a számítógépes adattömörítéshez. Például egy sok fájllal zsúfolt asztali számítógép „magas információentrópia” állapotban van. Ha ezeket a fájlokat egy ZIP fájlba tömörítjük, az rendezettebbnek tűnik, és kevesebb információt igényel. Ez az „alacsony információentrópia” állapota. A törvény arra utal, hogy a világegyetem is hasonló tendenciát mutat, azaz megpróbálja az információt a lehető legegyszerűbbé és leghatékonyabbá tenni.

A digitális technológiákban, egészen a telefonon lévő alkalmazásokig és a kibertér világáig, a hatékonyság a kulcs. A számítógépek folyamatosan tömörítik és átstrukturálják adataikat, hogy memóriát és számítógép-energiát takarítsanak meg. Talán ugyanez történik az egész univerzumban?

Ha csak a helyet vesszük figyelembe az energia helyett – érvel –, akkor rengeteg információrendezetlenség tapasztalható, mivel a részecskék véletlenszerűen oszlanak el a térben – a velük való lépéstartáshoz jelentős információmennyiség szükséges. Amikor azonban a gravitációs vonzás hatására összetömörülnek, ahogyan a bolygók, csillagok és galaxisok teszik, az információ tömörebbé és könnyebben kezelhetővé válik.

Szimulációkban pontosan ez történik – hívja fel Melvin M. Vopson a figyelmet, amikor egy rendszer hatékonyabban próbál működni. Tehát a gravitáció hatása alatt áramló anyag egyáltalán nem feltétlenül erőhatás eredménye. Talán annak a függvénye, ahogyan az univerzum tömöríti az információkat, amelyekkel dolgoznia kell.

Itt a tér nem folytonos. Apró „információcellákból” áll, hasonlóan a fotókon látható pixelekhez vagy a számítógépes játékok képernyőjén látható négyzetekhez. Minden cellában alapvető információk találhatók a világegyetemről – mondjuk, hogy hol van az adott részecske –, és mindezek együtt alkotják a világegyetem szövetét.

Ha ebbe a térbe helyezünk tárgyakat, a rendszer bonyolultabbá válik. De amikor ezek a tárgyak egyetlen elemet alkotnak a sok helyett, az információ ismét egyszerűvé lesz.

E nézet szerint az univerzum természetes módon a minimális információentrópia állapotaira törekszik. A valódi bökkenő az, mondja, hogy ha megnézzük a számokat, az egyszerűségre való törekvés által létrehozott entrópikus „információs erő” pontosan egyenértékű Newton gravitációs törvényével, amint azt cikkében is bemutatja.

Az elmélet az „entropikus gravitáció” korábbi tanulmányaira épül, de egy lépéssel tovább megy. Az információdinamika és a gravitáció összekapcsolásával arra az érdekes következtetésre jut, hogy

Egy mesterséges univerzumban a maximális hatékonyság szabályaira lehet számítani. Szimmetriákra lehet számítani. Összenyomódásra lehet számítani. És a törvény – azaz a gravitáció – ezekből a számítási szabályokból fog kibontakozni.

Lehet, hogy még nincsenek meggyőző bizonyítékaink arra, írja, hogy egy szimulációban élünk. De minél mélyebbre ásunk, annál inkább úgy tűnik, hogy a világegyetemünk egy számítógépes folyamathoz hasonlóan viselkedik.