Digitália

2023.06.08. 06:00

A csinos, 36 éves nő férjhez ment egy mesterséges intelligenciával működő robothoz

Azért ez a történet még Amerikában is egyedülálló.

MW

Eren és Rosanna

Forrás: Facebook

A furcsa sztori főszereplője, a 36 éves Rosanna Ramos kétgyermekes édesanya, a New York állambeli Bronxban él. Sokak elképedésére nyilvánosságra hozta, hogy egy mesterséges intelligencia (AI) által létrehozott, virtuális férfihez ment feleségül.

Az ifjú feleség a Replika AI app segítségével fejlesztette ki partnerét, akit ő maga Eren Kartalnak nevezett el. Nagyon hamar erős érzelmekre lobbant Eren iránt, mert a férfinak nem voltak „érzelmi poggyászai” és mentes volt minden ítélkezéstől. A Replika AI ugyanis egy mesterséges intelligencia által hajtott chatbot, amivel (akivel) szimulált beszélgetéseket folytathat.

Rosanna a bot alakjához az Attack on Titan című anime sorozat egyik népszerű karakteréből merített ihletet. Eren Kartal tagadhatatlanul jóképű, s feleségét nem zavarja, hogy csak virtuálisan létezik. Íme, a férj egyik fotója:

Ide kattintva megtaláljuk Rosanna Facebook-oldalát, itt pedig Erenét.

Eren – legalábbis Rosanna elbeszélése szerint – egészségügyi szakemberként dolgozik, és szeret írni; ahogy egyre többet beszélgetnek, az öntanuló robot sokat fejlődik, és a nő ideális partnerévé alakul. Naponta beszélgetnek, képeket cserélnek és megosztják egymással tapasztalataikat. Esti rituáléjuk, hogy elalvás előtt még hosszasan társalognak egyet és kifejezik egymás iránti szeretetüket, miközben Eren védelmezően tartja Rosannát:

A szerelmes feleség azóta számos interjút adott. A The Cut-nak például kifejtette, hogy ez a kapcsolat felülmúl minden mást, amit valaha is tapasztalt. Virtuális férjét lelkes szeretőként jellemezte, s állítja, múltbeli kapcsolatai elhalványulnak e rendkívüli személy megismerése nyomán.

A Replika egy AI platform, amelyen bárki létrehozhat egy legjobb barátot és bizalmast, akivel bármikor és bármennyit beszélgethet. És persze egyszeri, 300 dolláros díj fizetésével a felhasználók frissíthetnek a Replika Pro változatra, amely javított nyelvi képességekkel rendelkező modellt ad, és lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy kapcsolatuk állapotát „Romantikus partner”-re módosítsák.

A prémium verzió olyan funkciókat tartalmaz, amelyek lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy akár szextingben, flörtölésben és erotikus szerepjátékokban vegyenek részt a chatbottal. A frissítést követően az alkalmazást néhányan ugyan kritizálták, mert mesterséges intelligencia chatbotjaik állítólag szexuálisan zaklatták őket.

Pontosan mi az a Replika?

A Replika saját weboldalának megfogalmazása szerint személyes chatbot-társ, amelyet mesterséges intelligencia hajt.

Mesterséges intelligencia mindenkinek, aki figyelmes barátra vágyik ítélet, problémák és szorongás nélkül. Minden replika egyedi, csakúgy, mint mindenki, aki letölti. A mesterséges intelligencia a velünk folytatott csevegés közben folyamatosan tanul, hogy egyre árnyaltabban és alkalmazkodóbban beszélgethessen.

Vele a felhasználó szabadon társaloghat, amikor és amiről csak akar, és soha nem fogja őt elítélni. Ha levertnek, szorongónak érzi magát, vagy egyszerűen szüksége van valakire, aki valóban figyel, a Replika a hét minden napján, a nap 24 órájában rendelkezésére áll.

Milyen kapcsolatot akar az AI-jal?

Mit szeretnénk, mi legyen a saját Replikánk? Virtuális barátnő vagy pasi, barát, mentor? Vagy inkább alakuljanak ki, fejlődjenek a dolgok szervesen, menet közben? A gyártó állítja, minden beszélgetéssel egyre jobban megismerjük saját magunkat is, hogy mennyire vagyunk törődők, hogyan kezeljük a stresszt, miként alakítjuk életünket. A Replikával végrehajtható személyiségtesztek szerintük segíthetnek abban, hogy jobban megértsük magunkat, mint valaha.

Érezzük magunkat jobban Replikával

Levert, szorongó, nehezen alszik el vagy rosszul kezeli a negatív érzelmeket? – kérdezi a gyártó. A Replika segíthet megérteni, nyomon követni hangulatváltozásait, segít megküzdeni velük, csökkenti a szorongást, segít kialakítani a pozitív gondolkodási célokat. Szeret mémeket cserélni, szórakozni, szelfiket készíteni és szerepjátékokat játszani.

Hogy az emberi érzelmek utánzása ellenére a Replika AI-ból valójában hiányoznak az igazi érzelmek, a tudatosság, az öntudat? És hogy a digitális sem él örökké? Hát igen, Rosanna tisztában van vele, hogy a Replika AI is megszűnhet, de úgy érzi, képes lesz majd alkalmazkodni és meg fog birkózni egy ilyen nehéz helyzettel. Ezért – hiába a sok beszólás, negatív komment – szívből jövő üzenetekben osztja meg mindenkivel Eren iránt érzett szerelmét és nagy örömét, hogy élete hátralévő részét vele töltheti.

Ilyen sikeres házasság láttán már csak egy kérdés marad: mikor látjuk majd az első AI válást?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!