Nem kicsit bizarr

2022.04.01. 14:38

A Dyson fura fejhallgatója egyszerre véd zajtól és légszennyezéstől

Beépített légtisztítója, kiváló hangszórója van és ergonomikus – felvenné?

A porszívógyártó cég előzetesen bemutatta – még az őszi hivatalos debütálás előtt – Zone nevű fejhallgatóját. Bár pont úgy néz ki, mint amit a járvány ellenében terveztek, a látszat csal: a Dyson már évek óta dolgozik azon, hogy miként lehetne a városi embert megóvni a zajtól és a légszennyezéstől.

A cégnek persze bőven van hová nyúlnia, ha légszűrésről van szó, a gyár meglévő légszűrési technológiáit alkalmazták az egyedi fejhallgatóban.
 
A Zone egy pár apró kompresszor segítségével szívja be a levegőt, ami a cég közlése szerint a részecskeszennyezés akár 99 százalékát is képes kiszűrni. Látszólag a készülék rajta van az arcon, de valójában nem érintkezik vele, keskeny rés marad a bőr és a fejhallgató között.

A szokatlan előrészt mágnes rögzíti, könnyen felpattintható és eltávolítható, ha csak fejhallgatóként akarjuk használni. Vagy: pátjaival lefelé fordítható, ha használója úgy akar beszélni, hogy nem veszi le.


Szűrőrendszere többféle beállítást is kínál a különböző szintű megterheléshez, mivel futás, lépcsőn járás közben több levegőre van szükségünk. Van automatikája is, amely gyorsulásmérők segítségével automatikusan beállítja a légáramlást.


Szűrői azonban nem újrafelhasználhatóak, körülbelül egy év után ki kell cserélni őket. A pontos időtartam attól függ, mennyi légszennyezéssel találkozik, s mennyit hordja a felhasználó.


Ami a „hagyományos funkciót” illeti, The Verge kipróbálta és tiszta, pontos zenei hangzást tapasztalt: a zajszűrést passzív, valamint a mikrofonok sorozatán keresztül megvalósuló aktív zajszűrés keveréke biztosítja. Képes aktív állapotban is átengedni a fontosabb hangokat, például az autók dudáit és a szirénákat.


Egyelőre az ára ismeretlen, mint ahogy az is, hogy az emberek – a több éves maszkviselés szoktatása ellenére is – képesek-e elfogadni egy ilyen szokatlan kinézetű terméket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!