Marad a SpaceX

2021.11.10. 14:51

Elhalasztja a NASA a holdraszállást (videó)

Az amerikai űrkutatási hivatal legalább 2025-ig elhalasztja űrhajósai tervezett holdraszállását.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

„Az ügynökség elsődleges feladatának tartja a lehető leggyorsabb és legbiztonságosabb visszatérést a Holdra” – közölte Bill Nelson igazgató, hozzátéve ugyanakkor, hogy a NASA Artemis-programja keretében

Az eredeti tervek szerint 2024-ben érkezett volna először amerikai űrhajós a Holdra a program keretében. Ezt még a Trump-kormányzat jelentette be 2019-ben.

Mivel a program költségvetése jelentősen meghaladta a tervezettet, megfigyelők már régóta kétségüknek adtak hangot, hogy a NASA képes lesz tartani eredeti célkitűzését.

Jogviták is hátráltatták a tervezett indulást. Áprilisban Elon Musk űripari cége, a SpaceX kapott megbízást a NASA-tól az első kereskedelmi célú holdraszálló eszköz kifejlesztésére, amelyet azonban Jeff Bezos űrvállalkozása bíróságon megtámadott. Pénteken hozott döntésében egy szövetségi bírósági elutasította a keresetet. A NASA közölte, hogy így a továbbiakban is a SpaceX-szel fog együttműködni.

Az Artemis-program keretében négy űrhajóst szállít majd az Orion űrhajó Hold körüli pályára, ahonnan a SpaceX által készített leszálló egységgel két űrhajós érkezik majd az égitestre.

Eddig csak az Egyesült Államok juttatott el embereket a Holdra, az Apollo-missziók keretében 12 amerikai űrhajós landolt az égitesten 1969 és 1972 között.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!