Több mint toborzás

2021.09.10. 06:00

Itt az első hazai LinkedIn riport

Kiderült, kik a legaktívabbak a TOP50 cég vezetői közül a LinkedInen; hogy nem csupán a követőszám, az interakciók aránya is legalább annyira fontos; hogy elszalasztott lehetőség, ha népes a követőtábor, de passzív a közösség.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Egyre több magyar felsővezető használja aktívan kommunikációs és cégvezetési célból a LinkedInt a TOP50 hazai nagyvállalat körében – derült ki az Uniomedia most megjelent,

a szakmai közösségi portált, valamint az ott jelen lévő 200 felsővezető oldalát vizsgáló felméréséből.

Összesen több, mint 100 ezren követik a nagyvállalati topvezetőket, s 39 menedzser követőbázisa haladja meg az 1000 főt. A legnagyobb közösséggel a Telekom felsővezetői büszkélkedhetnek.

Kommunikációs szempontból egyre aktívabbak a csúcsvezetők, a kommunikációs és a HR-szakemberek a LinkedInen, a marketingvezetők között azonban jelentős arányban szerepelnek azok, akik passzív profillal vannak jelen a szakmai hálón.

Kutatása során az ügynökség azt vizsgálta, mekkora követőbázissal rendelkeznek az 50 legnagyobb magyar vállalat csúcsvezetői és a követőik számához képest miként aránylik a posztokra érkező lájkok, kommentek, megosztások összessége. Ez utóbbi, az ún. engagement rate mutatja meg a professzionális közösségi platformon folytatott kommunikáció intenzitását és hatékonyságát, illetve utal arra, hogy milyen aktív szakmai networkkel rendelkezik az adott vezető. (Az engagement rate vizsgálata azért is kulcsfontosságú, mert a nagyvállalati felsővezetőket jellemzően sokan követik – köszönhetően az adott cégnél dolgozó kollégák nagyobb számának –, tehát a követőszámok összehasonlítása önmagában nem adna reális képet. Ugyanakkor valakinek minél több követője van, annál nehezebb a követőszámmal arányosan magas engagement rate-et elérnie.) Ha ez a mutató 0-5% között van, akkor az adott vezető kevésbé aktív a LinkedInen, és többnyire csupán tartalmat fogyaszt az oldalon.

Engagement alapján a mezőnyt Rékasi Tibor, a Telekom CEO-ja vezeti 137%-kal.

Összességében a legjobb 5 arányt elérő vezető közül hárman a kommunikációs területen dolgoznak, ez önmagában is jól jelzi, hogy a LinkedIn mostanra már nem csupán a toborzás eszköze, hanem sokkal inkább az üzleti kommunikáció platformja lett.

A TOP5 engagement aránnyal rendelkező vezető a LinkedInen:

• Rékasi Tibor, Magyar Telekom Távközlési Nyrt.: 137%

• Vogronics Krisztina, Phoenix Pharma Zrt.: 59%

• Bodó Teodóra, Bosch Csoport Zrt. 49%

• Hevesi Nóra, Tesco-Global Zrt. 43%

• Friedl Zsuzsanna, Magyar Telekom Távközlési Nyrt. 42%

Az 50 legnagyobb magyar vállalat vezérigazgatója között:

• Dr. Keszte Róbert (Continental Automotive Hungary Kft.), Rékasi Tibor (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.) és Heiszler Gabriella (Spar Magyarország Kereskedelmi Kft.) alkotja a CEO TOP3-at kizárólag a követőszámok alapján.

• Ha azonban az interakciók és a követőszámok arányát, azaz az ún. engagement rate-et nézzük, akkor: Rékasi Tibor (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.), Solti Andrea (Shell Hungary Zrt.) és Varga Balázs (Eaton Enterprises Kft.) nevére módosul a lista.

A HR-vezetők listáján:

• A követőszám alapú TOP3: Kósa Barbara (Harman Becker Kft.), Simon Csilla (Magyar Posta Zrt.) és Osváth-Bori Mercédesz (Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.)

• Az interakciók és a követőszámok arányát, az engagement rate-et is figyelembe véve Friedl Zsuzsanna (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.), Fluck Benedek (MVM Zrt.) és Gazdag András (Schaeffler Savaria Kft.) a sorrend.

A kommunikációs és marketing vezetők között:

• A legtöbb követője Bánhegyi Zsófiának (Szerencsejáték Zrt.), Szabó Bélának (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.) és Kutas Istvánnak (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.) van.

• Az interakciók és a követőszámok arányát, az engagement rate-et is figyelembe véve Vogronics Krisztina (Phoenix Pharma Zrt.), Bodó Teodóra (Bosch Csoport) és Hevesi Nóra (Tesco-Global Zrt.) profilja a legaktívabb.

A 200 felsővezető LinkedIn profiljának elemzése során az Uniomedia munkatársai mindössze 39 olyan vezetőt találtak, akinek 1000 fölött volt a követőszáma, míg a vizsgált felsővezetői célcsoport teljes követőszáma meghaladta a 100 ezret!

„A LinkedIn közösség mérete Magyarországon meghaladja az 1,2 milliót. A technológiai, a pénzügyi és a távközlési cégek munkatársai vannak a legtöbben, de ma már csaknem minden iparág eléri a kritikus tömeget a LinkedInen. Ez összességében is akkora közönség, amelyre nemcsak lehet, hanem érdemes is kommunikációs aktivitást építeni. A LinkedIn üzleti célú használata ma már messze túlmutat a toborzáson. Kiváló eszköz a márkakommunikációra is, hiszen a LinkedInen az értékes szakmai tartalmat, inspirációt és a követendő üzleti stratégiákat keresik ma már az emberek” – mondta Balatoni Zsófia, az Uniomedia társalapítója és ügyvezetője.

A kutatás során mintegy 50 felsővezető esetében nem találtak LinkedIn profilt az ügynökség munkatársai, vagy ha igen, akkor az adott vezető profilja inaktív, illetve privát volt. A TOP50 listán belül ez olyan cégeknél is előfordult, mint például a Lidl Magyarország, a Szerencsejáték Zrt., az OMV, az MVM Zrt., az Audi Hungária Zrt., vagy épp a Wizz Air.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!