Visszaélés sérülékeny fogyasztóval

2021.05.27. 12:33

Gyerekeket csapott be a kellemetlen SMS-majom

Hatalmas büntetést kapott a gyerekeket célzó SMS küldője: a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) mintegy 350 millió forintos bírságot szabott ki a Bongo nevű játék üzemeltetőjére.

Forrás: Shutterstock

A Bongo burkolt reklámokkal, a költséget elhallgatva igyekezett a gyermekeket emelt díjas SMS-ek küldésére bírni.

A versenyhatóság tavaly indított versenyfelügyeleti eljárást az elsősorban gyermekeket és kamaszokat célzó Ask Bongo („Kérdezd Bongot!”) szolgáltatás hirdetései miatt.

A széles online csatornákon reklámozott játékban Bongo, a kismajom – emelt díjas SMS-ért – válaszolt a feltett kérdésekre. Mivel a digitális oktatás alatt a gyerekek a szokásosnál is több időt töltöttek okostelefonok és számítógépek előtt, így nagyobb eséllyel találkozhattak a kifogásolható hirdetésekkel, ezért a GVH tavaly tavasszal ideiglenesen megtiltotta a szolgáltatást és annak reklámozását.

A most lezárult vizsgálat megállapította, hogy a szolgáltatást üzemeltető ausztrál Global AQA Pty Ltd. jogsértő módon, közvetlenül hívott fel gyermekeket a vásárlásra, a reklámokban pedig elhallgatta a szolgáltatás árát és a személyes adatok kezelésének legfontosabb jellemzőit. A cég emellett egyes csatornákon – így influenszer-hirdetésekben, illetve iskolásoknak szóló websorozatban – burkoltan hirdette a játékot, azaz a fogyasztók számára nem derült ki, hogy fizetett reklámokról van szó.

„A nemzeti versenyhatóság részéről többször világossá tettük, hogy a sérülékeny fogyasztók (idősek, betegek, gyermekek) ellen elkövetett jogsértéseket szigorúan vesszük. A gyermekeket érintő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokat különösen súlyosan ítéljük meg, hiszen az érintettek az internetes közösségi platformokon, reklámokkal különösen befolyásolhatók.” – emlékeztetett Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke.

A GVH a kiszabható maximális, mintegy 350 millió forintos bírságot rótta ki az ausztrál cégcsoportra.

A hatóság emellett megállapította négy influenszer ügynökség – a P4R Digital Agency Kft., a Social Guru Magyarország Kft., a Star Network MCN Kft. és a hd OPEN! Kft. – felelősségét is az általuk közvetített reklámokkal kapcsolatos egyes jogsértésekben. A hazai vállalkozások számára – közreműködésük jellegére is tekintettel – a versenyhatóság bírság kiszabása helyett a jövőbeni hasonló jogsértések elkerülését célzó belső szabályozások (ún. megfelelési programok) kialakítását írta elő. A jogkövetést elősegítő programok végrehajtását mind a négy cég vállalta, melyet a GVH utóellenőrzés keretében fog számonkérni.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!