Tippek-trükkök

2021.03.26. 06:00

Új notebookot vegyünk, vagy inkább fejlesszünk?

A hazai notebookok közel fele öt évnél is idősebb. Felhasználóik elégedetlenek, de a legtöbb esetben van megoldás, amihez nem kell sok százezer forintot kiadni.

Forrás: Shutterstock

Az iPon notebookokkal kapcsolatos, 2021 márciusában zajlott kutatása arra kereste a választ, hogy milyen az átlagéletkora a hazai notebookoknak, mire használják a magyarok a hordozható számítógépüket, mennyire elégedettek, illetve, hogy mit tesznek azért, hogy a legtöbbet hozzák ki a meglévő gépparkból.

A válaszadók 71 százaléka saját notebookkal rendelkezik, 18 százalék céges gépet használ, 11 százalék pedig céges és saját notebookot felváltva.

A gépek közel fele, 49 százaléka 2016-os vagy ennél is régebbi, és mindössze minden tizedik notebook fiatalabb egy évnél. Az öreg notebookok aránya a saját eszközt használók esetében még nagyobb, 57 százalék 5 évnél régebbi és alig 7 százalék az egy évnél fiatalabb.

Ehhez képest viszont a gépek 58 százalékában valamilyen SSD található (62-38 a hagyományos SSD-k aránya az M.2 SSD-hez képest).

A felhasználók 13 százaléka nem tudja, milyen háttértárolóval üzemel az eszköz.

Többen takarítják, csak nem rendszeresen

A válaszadók 58 százaléka mondta azt, hogy a notebookja volt már belsőleg takarítva, de csak 20 százalék nyilatkozott úgy, hogy a portalanítást rendszeresen elvégzi.

Az idősebb notebookoknál túlmelegedést, ennek következtében teljesítményvesztést okozhat még a processzor és a hűtő közötti hűtőpaszta elöregedése,

kiszáradása is, ennek ellenére viszonylag kevesen döntöttek úgy, hogy foglalkoznak ezzel a problémával: a válaszadók 14 százaléka saját maga végezte a műveletet, és mindössze 7 százalék döntött úgy, hogy szervizben állíttatja vissza a gyári hűtőteljesítményt.

Jellemzően a saját notebookot pasztázzák maguknak a felhasználók, de az erre vállalkozó válaszadók ötöde a céges gépet is bevállalta.

A kutatásban résztvevők jelentős többsége, 78 százaléka elégedetlen notebookjával, kétharmaduknak (67%) az általános sebességgel vannak problémáik, de minden negyedik elégedetlen a memóriát, vagy a tárhelyet is kevesli. Ennek ellenére csak a válaszadók fele szeretne a jelenlegi helyzetben új notebookot vásárolni, nagyrészt 300 ezer forint alatt (74 százalék), de 11 százalék hajlandó lenne akár 400 ezer forintnál is többet áldozni az új gépre.

Újra életre kelhetnek a régebbi notebookok is

Bár tény, hogy a notebookok nem minden komponensét lehet cserélni, fontos és jelentős sebességnövekedéssel kecsegtető beavatkozásokra van lehetőség a legtöbb esetben. Ezeknek a gépeknek az egyik legnagyobb ellensége a por és az egyéb szennyeződések, melyek a megfelelő hűtést akadályozzák. Ha egy notebook nem képes tartani az optimális hőmérsékletét, visszavesz a teljesítményből is. Egy alapos belső takarítást otthon is elvégezhetünk a megfelelő eszközökkel és némi kézügyességgel, vagy például az iPonnál 4 990 forintért megcsinálják helyettünk, fertőtlenítéssel ez a szolgáltatás 8 990 forint.

Ezt a használati módtól függően érdemes évente elvégezni. A processzor újrapasztázásával kapcsolatban megoszlanak a vélemények, vannak szakértők, akik szerint érdemes 2-3 évente megtenni, mások szerint ráérünk akkor, ha korábban nem tapasztalt melegedést és teljesítményvesztést tapasztalunk. Ezt csak a tapasztaltabbaknak ajánlják otthon végezni.

A bővítési lehetőségekre visszatérve a HDD-hez képest

minőségi ugrást jelentenek a mozgó alkatrészektől mentes SSD-k, de SSD és SSD között is van különbség.

Az M.2 foglalattal rendelkező laptopok esetében érhetjük el a legnagyobb sebességet, ám akkor sem kell lemondanunk régi notebookunkról, ha ilyen csatolóval nem rendelkezik az eszköz: a HDD vagy az optikai meghajtó helyére is telepíthető SSD-k érezhetően gyorsítják a lemezműveletekkel kapcsolatos feladatok elvégzését.

Míg a notebookok ára az elmúlt időszakban emelkedett, az SSD-ké tovább csökkent, így érdemes elgondolkozni a háttértároló cseréjén azoknak, akik nem elégedettek a jelenlegi teljesítménnyel.

Általánosságban el lehet mondani, hogy a notebookok memóriája is bővíthető, modelltől függően akár gyorsabbra cserélhető, ami szintén sokat számít a használat során. Ez a megoldás is lényegesen olcsóbb, mint új gépet vásárolni, az eredményt pedig érezni fogja a felhasználó, már akkor is, ha több böngészőlapot szeretne megnyitni egyszerre.

A karbantartás és a bővítés is segíthet tehát az általános sebességérzet növelésében, emellett érdemes viszont szoftveres szempontból is naprakészen tartani a notebookot. A különböző driverek tartalmazhatnak olyan optimalizációt, aminek köszönhetően valamelyest gyorsul a gép, a felesleges alkalmazások eltávolítása, vagy akár csak az automatikus indításuk megakadályozása is jótékony hatással lesz a használati élményre.

A nagyon idős gépeknél a szűk keresztmetszet azonban a processzor lesz, ezekben az esetekben sajnos gépet kell cserélni, ha elégedetlenek vagyunk.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!