A Youtube-on is

2020.06.24. 06:00

Arcátlan billentyűzetfigyelő kémprogramot terjesztenek

Leskelődhet a számítógépen bárki, különösebb technikai képzettség nélkül.

Forrás: Shutterstock

A keylogger olyan – leginkább titokban telepített – szoftver, ami a számítógép billentyűzetének leütéseit képes felvenni, s ezáltal gyakorlatilag minden szöveges tartalmat rögzít és alkalmasint továbbít megbízójának. Így a csendben működő telepítő tisztában lesz minden jelszóval, kóddal, az összes leírt adattal.

Nem szükséges részletezni, milyen mélyen sérti a magánszférát egy ilyen program. A legújabban felfedezett, s

a Youtube-on külön csatornát nyitott, nagy nyilvánosságot kapott keylogger kémprogram veszélyesebb az eddigieknél.

A Cofense Intelligence biztonsági kutatói által felfedezett és mindenütt veszélyesen terjedő kémszoftvert Mass Loggernek hívják, és sokkal „okosabb”, mint az elődei.

Először is, a program rendszeresen frissül, a megfigyelt három hét alatt tizenhárom alkalommal, ami megnehezíti a víruskergető programok dolgát. Másrészt némi technikai tudás birtokában nagyjából bárki hozzáférhet, a program ezen a Youtube csatornán is fellelhető.

Alkotója, bizonyos Nyan Cat pimaszul odaírja a videó alá, hogy „ő nem felelős a videó által okozott semmilyen kárért (…), ezt a videót csak oktatási célokra hozták létre. A videó rendeltetésszerűen NEM használható rosszindulatúan, vagy olyan rendszeren, amelyen nincs saját, vagy kifejezett engedély a program üzemeltetésére és használatára.”

A program olcsó és csekély hozzáértéssel könnyen beüzemelhető.

A módszer igen egyszerű: küldenek valamilyen üzenetet a gyanútlan áldozatnak, benne egy linkkel, amire elég egyet kattintani, s már települt is az illető gépére a Mass Logger program.

Hogyan szabadulhatunk meg egy ilyen beépített kémtől?

Nehéz megtalálni a keyloggereket, de nem lehetetlen.

A jobb víruskereső programok felfedezhetik ezeket, s fontos az is, hogy a számítógép operációs rendszerét frissen tartsuk. A Mass Logger azonban igen gyakran frissül, jól rejtőzködik, érdemes átnézni a telepített programok listáját.

Mit keresünk? Bármit, ami szokatlan és gyanús. Ha nem tudjuk azonosítani a telepített programok listáján szereplő szoftvert, végezzünk egy Google keresést – többnyire azért ártalmatlan, vagy a rendszer működéséhez nagyon is szükséges alkalmazást találunk. De a gyanús, vagy szükségtelen szoftvereket mindig távolítsuk el.

Ismert keylogger a DanuSoft, a Refog és a Spytech.

Akad számos, kifejezetten a keyloggerek felderítésére fejlesztett program. Ilyen például az ingyenes Ghostpress anti-keylogging szoftver is.

A legjobb védekezés, ha eleve kerüljük a bajt

1. Ne kattintsunk kéretlen e-mailekben és szöveges üzenetekben található linkekre. A csalók manapság olyan jól hamisítják az üzeneteket és a webhelyeket, hogy soha nem tudhatjuk, hogy valódi vagy hamis.

2. A weboldalak felkeresésének a legbiztonságosabb módja, ha a címet mi magunk írjuk be a böngészőbe.

3. Ne nyissuk meg megfelelő vírusirtó híján az üzenetekhez csatolt mellékleteket sem.

4. Soha nem csatlakozzunk nyilvános, ingyenes wifihez virtuális magánhálózat (VPN) nélkül használt eszközzel. A számítógépes bűnözők előszeretettel keresik a védelem nélküli eszközöket a nyilvános hálózatokon annak reményében, hogy malware-rel fertőzzék azokat.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!