Kapkodnak értük

2020.02.05. 10:01

Hazánkban óriási az igény informatikusokra

Jelenleg 22 ezer betöltetlen állás várja a szakembereket.

Forrás: Shutterstock

Erről beszélt az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára. Solymár Károly Balázs a II. kerületi Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumban 11. évfolyamos diákoknak tartott pályaorientációs előadásában azt hangsúlyozta:

az informatikai tudás óriási kincs lehet,

arra minden ágazatban, köztük a gépjárműiparban, az egészségügyben és az agráriumban is szükség van.

Ugyancsak szükség van informatikusokra a közlekedés, a repülés, a logisztika és a honvédelem területén – jelezte a helyettes államtitkár, azt is kiemelve, hogy az ágazatban dolgozók tudására a jövőben egyre inkább igény lesz.

Az elsősorban logikus gondolkodást, kreativitást, nyitottságot, csapatban gondolkodást és angol nyelvtudást igénylő hivatás jelenleg a legversenyképesebb fizetést biztosítja Magyarországon.

Az átlagkeresetek tekintetében még a bankszektort is megelőzi az informatikusok bérezése

- ismertette. Megjegyezte, hogy a legkeresettebbek az alkalmazásfejlesztő és programozó szakemberek, köztük is a Java-fejlesztők.

Solymár Károly Balázs tájékoztatása szerint a kiemelkedő bérezésen kívül kényelmes munkakörnyezet biztosításával is ösztönzik munkavállalóikat az informatikai állásokat kínáló cégek.

A pályaválasztás előtt álló tanulókat a helyettes államtitkár arra biztatta, hogy felsőoktatási képzés keretében, lehetőleg mesterdiplomát és akár doktori fokozatot is szerezve tanulják meg a szakmát, majd szólt a szakmai gyakorlat megszerzésnek fontosságáról is.

„Az egyetemi képzés olyan széleskörű alaptudást és világlátást ad, amiből évtizedekig lehet építkezni” – hangoztatta.

Solymár Károly Balázs felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország számtalan felsőoktatási intézményében van lehetőség programtervező, gazdasági és üzemeltető informatikus képzettséget szerezni, a hallgatók számára számos ösztöndíj-lehetőséget is biztosítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!