Világsiker

2019.10.01. 10:07

Hatmillió dolláros befektetést kap egy magyar startup

A Spotify, Revolut és Zendesk befektetői szállnak be a budapesti székhelyű Shapr3D startupba.

Forrás: Shutterstock

A cég applikációja segítségével internet nélkül, akár utazás közben, gyorsan és egyszerűen lehet térbeli modelleket készíteni.

A magyar startup olyan IT óriásokkal dolgozik együtt, mint

az Apple, a Microsoft, az értéke pedig az elmúlt egy éven belül megötszöröződött.

A Shapr3D már korábban is felkeltette a neves befektetők figyelmét. Korábban kaptak tőkét például a játékfejlesztő Supercell felkarolásáról ismert, helsinki központú Lifeline Venturestől, vagy éppen a Londonban található InReach Venturestől is. A mostani befektetéssel együtt már 7,5 millió dollár külföldi befektetést kapott a Shapr3D, és a társaság egy év alatt megötszörözte piaci értékét.

Már a világ 150 országában használják

A Shapr3D sikerének titka egy általuk fejlesztett applikáció, a világ első iPad Próra készült 3D modellező szoftvere. Segítségével internet kapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni akár még azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen munkában. A megoldás minden nagyobb CAD programmal kompatibilis.

Az applikációt már a világ 150 országában használják. Az amerikai piac mellett egyre jelentősebb a kínai piac is, ahol eladásaik havonta 50 százalékkal nőnek. Mivel a Surface megjelenésével a Microsoft is jelen van a prémium kategóriás tabletek piacán, a magyar startup gőzerővel dolgozik az applikáció Windows alapú fejlesztésén.

További bővülést terveznek

A következő másfél évben a társaság a terméktámogatást nyújtó és az eladásokat támogató külföldi irodát szeretne nyitni Berlinben, Londonban és esetleg Kínában is.

Ezen felül szeretné jelentősen bővíteni, huszonötről százra növelni alkalmazottai létszámát is.

Borítóképünk illusztráció: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!