Mi lesz a vége?

2019.07.15. 15:32

Újabb fordulat a Huawei-botrányban

Volt már minden: teljes tiltás az amerikai alkatrészek eladására, új operációs rendszer belengetése, felemás békülés.

Tungkuan, 2019. március 7. Recepciós a Huawei kínai távközlési vállalat kiberbiztonsági központjában, a Kuangtung tartománybeli Tungkuanban 2019. március 7-én. A magántulajdonban levõ Huawei jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója és a vezetõ a távközlési berendezések piacán. MTI/AP/Kin Csöung

Fotó: MTI/AP/Kin Csöung

A minap még arról írt a nemzetközi szaksajtó, hogy bár a június végén Oszakában tartott tanácskozáson Donald Trump „kilátásba helyezte” Hszi Csin-ping kínai államfőnek a Huawei-jel szembeni szankciók enyhítését, az amerikai adminisztráció konkrét, hivatalos lépésekről nem tud.

Vészesen közeledik az átmeneti felfüggesztés határideje, s a kínai óriásvállalat akár nélkülözhetetlen alkatrészek és Google szoftverek nélkül marad(hat).

Pedig a cég elnöke már nyilatkozott is, hogy lemondanának a saját, a Google-lal és az Apple-vel állítólag sikeresen versenyző, Hongmeng (később Harmony nevű) operációs rendszer okostelefonokra való fejlesztéséről, maradnának Androidon.

Névtelenül nyilatkozó képviselő szerint

Ehhez képest komoly forrás, a Reuters most arról számol be, hogy a washingtoni hatóságok 2-4 héten belül megkezdik az engedélyek kiadását az amerikai cégeknek alkatrészek szállítására.

Egy félvezetőkkel kereskedő amerikai cég képviselője név nélkül nyilatkozva azt mondta, hogy részt vett az amerikai pénzügyminisztérium július 11-én Washingtonban tartott megbeszélésén, ahol egy illetékes azt mondta, hogy 2-4 héten belül elkezdik a licence-kiadást.

De kezdetben minden egyes ügyletet külön bírálnak majd el.

A Huawei tavaly csaknem 70 milliárd dollárért vásárolt alkatrészeket, ebből 11 milliárd dollárért amerikai cégek szállítottak, olyanok, mint például a Qualcomm, az Intel és a Micron Technology.

Még tart a huzakodás a felek között

Az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén tette fel a Huaweit és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek.

Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. A szankciók megbénították a Huawei hozzáférését több nagy, félvezetőket és szoftvereket gyártó beszállítóhoz, valamint kérdésessé vált, használhatják-e a cég eszközei a Google alapvető szoftvereit.

Borítókép: MTI/AP/Kin Csöung

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!