Van másik?

2019.05.23. 10:48

Nyugtatgatja a Huawei a hazai okostelefonozókat

A cég ellen elrendelt amerikai szankciók mellett is használható minden meglévő funkciója a cég forgalomban lévő okostelefonjainak.

Nagyjából két pontban összegzik a nem hivatalos hazai és külföldi fórumok is a két legfontosabb tudnivalót: a már forgalomban lévő telefonok működni fognak.

Másrészt többen felhívják a figyelmet, hogy egyes szoftverekre be lehet jelentkezni Facebook felhasználónévvel is. (Hogy ez utóbbi mennyire biztonságos, az más kérdés.)

Lényegében az első tételt erősítette a Huawei Technologies Hungary Kft. is.

A Huawei legújabb 5G mobil távközlési berendezéseinek budapesti bemutatóján Nagy Ivett, a Huawei Technologies Hungary végfelhasználói üzletágának marketing vezetője megerősítette: a felhasználóknál lévő készülékek, illetve minden, már forgalomban lévő készülék, és nemcsak a jelenleg magyarországi raktárkészleten lévők, hanem mindegyik, amelyik kereskedelmi forgalomban van,

változatlanul kapja a programfrissítéseket és zavartalanul fog működni.

Hozzátette, hogy mindez érvényes a napokban Magyarországon bemutatott legújabb okostelefon modellre is.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Android operációs rendszer

verzióváltásainak későbbi mikéntjéről még nincs információ.

Ugyanígy nincsenek információk az Európában a jövőben elérhető új modellek választékáról sem. Nincsenek viszont arra utaló jelek sem, hogy egyes modellek ne lennének a jövőben elérhetőek Európában – mondta Nagy Ivett.

Ehhez képest rossz jel – tegyük hozzá –, hogy mint a GSMArena észrevette, az ősszel megjelenő Android Q operációs rendszer béta frissítési listájából a Google magyarázat és külön értesítés nélkül hirtelen eltüntette a már piacon lévő egyik Huawei csúcskészüléket, a tavaly megjelent Huawei Mate 20 Pro-t.

Gecse Mariann, a Huawei Technologies Hungary Kft. kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója kifejtette, hogy a vállalat már 2012 óta az amerikai kormányzat figyelmének a célpontjában van, ezért már időben elkezdte a felkészülést az esetleg beköszöntő „nehéz időkre”.

Vannak már saját chipjeik, mint például az 5G chipek

Rendelkeznek emellett olyan alkatrészeinkkel is, amelyeket már eleve az új típusú termékcsaládokhoz fejlesztettek ki – fogalmazott.

Az amerikai exportkorlátozások alá eső alkatrészekről szólva elmondta, hogy a végfelhasználói készülékeknél az amerikai alkatrészarány valamivel 30 százalék alatt van, a kínai alkatrészarány pedig 22 százalék, míg a többi tajvani, európai és egyéb forrásból adódik össze.

Kánya Dávid, a Huawei mobilhálózati szakértője hozzátette, hogy a hálózati berendezéseknél az alkatrészarány már a kínai beszállítók javára billen, a Huawei így nincs annyira kiszolgáltatva a beszállítóknak, vagyis a hálózati berendezéseik szinte ugyanúgy elérhetőek a szolgáltatók számára, ahogy eddig.

Érdekes felfedezés

Nem hivatalos fórumon találták, s interneten terjed a megfigyelés, hogy mint az alábbi képen látható, itt, a Huawei alkalmazásboltjában, az úgynevezett App Gallery-ben bizony elérhető a Google Play Service május 6-i változata.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!