Reddit felvétel

2019.04.03. 06:00

9 másodperces videó: ezt tudja sötétben a Huawei új mobilja

Hozott néhány érdekes, mutatós újdonságot, de azért a P30 Pro igazán várt, nagy dobása – elődjéhez hasonlóan – a kamerája.

Fotó: Shutterstock

A minap megjelent Huawei P30 Pro okostelefont részletesebben ebben a cikkben mutattuk be.

Kétségeinkkel együtt, hogy vajon hozott-e annyi újdonságot a csúcskészülék, amennyiért a tavaly piacra dobott elődöt lecserélik a P20 Pro tulajdonosok, mert az óriási hype szólt sok memóriáról, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóról, látványos miegyébről, de igazán ez a készülék is a kamerája miatt lehet izgalmas.

Nem mintha a fotótudománya miatt nem lett volna némi balhé – mert, mint hamar kiderült, volt.

Talán ezért is izgalmasabb, hogy mit tapasztal a megapixel-halmokból, négy kamerából az amatőr felhasználó. Egy Reddit juzer érdekesen tesztelte, mire képes a kamera sötétben. Íme, a felvétele gif-en:

Mint látható, igen sokat tud a „szuper-gyenge” fénymód. A kis méretű .gif persze korlátozottan képes felbontást visszaadni, annyi azonban látszik, hogy a reddites felhasználó jól megvilágított, fényes helyiségből gyalogol át a sötétbe és a kamera elképesztően gyorsan követi a megvilágítás változásait.

A mesterséges intelligenciának köszönhetően a hátlapi lencsék ugyanis egyszerre több nagy felbontású felvételt is készítenek, majd kombinálják azokat.

Ezzel a mutatvánnyal jelenleg legfeljebb a Google mobilok vadonatúj éjszakai módja tud valamennyire (az sem igazán) versenyezni.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!