Ázsiába megy a Tesla

2019.01.07. 12:35

2 milliárd dolláros gyárat épít a Tesla Kínában

Ma kezdte meg az elektromos autókat gyártó amerikai cég az Egyesült Államokon kívüli első gyárának építését Kínában.

Los Angeles, 2017. november 17. A Tesla Motors által közreadott képen Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója bemutatja az amerikai cég elektromos meghajtású kétüléses sportkabrioletjét, a Roadstert a Los Angeles-i tervezõközpontban 2017. november 16-án. (MTI//EPA/Tesla)

A Tesla júliusban állapodott meg a sanghaji hatóságokkal arról, hogy ott építi fel első elektromos autókat gyártó üzemét az Egyesült Államokon kívül. A beruházás értéke mintegy 2 milliárd dollár. Az üzem az MTI tudósítása szerint, amikor már teljes kapacitással működik, évi 500 ezer autót gyárt majd.

Sanghajban a Tesla tömegterméknek szánt Model 3 autóját állítják majd elő, tervek szerint a termelés már az idei év végére beindulhat.

A kínai Tesla-gyár abból a szempontból is az első, hogy először jött létre autógyár az ázsiai országban 100 százalékban külföldi tulajdonrészesedéssel.

Tesla Model 3 (MTI/EPA/Tesla Motors)

Sanghaj ipari körzetében a Tesla 864,8 ezer négyzetméternyi területet vásárolt meg októberben, amit 50 évre kapott meg hasznosításra.

Az amerikai-kínai kereskedelmi viszály elmérgesedése kényszerítette ki a döntést a Teslánál arról, hogy gyárat létesítsen az ázsiai országban. A kínai kormánynak az a döntése, hogy 25 százalékról 40 százalékra emelte az amerikai autók vámtételét – válaszul a washingtoni kormány vámemelésére -, ugyanis éppen a Teslát érintette a legérzékenyebben, tekintettel arra, hogy nem rendelkezik helyi gyártással és nem folytat együttműködést helyi partnerrel sem.

Azóta a helyzet annyiban változott, hogy a múlt év végén Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy 2019. január elsejétől kilencven napra felfüggesztik a pótvámok kivetését a kínai importcikkekre, hogy ezzel is lehetőséget adjanak a kereskedelmi tárgyalások folytatására.

Kína válaszul jelezte, hogy ugyancsak január elsejétől 90 napra felfüggeszti a megemelt importvám kivetését 126 milliárd dollár értékű amerikai gépjármű és járműalkatrész behozatalára. Az intézkedéssel az importvám 40 százalékról átmenetileg 15 százalékra csökken.

Kínán belül éppen azért esett Sanghajra a Tesla választása, mert az ázsiai országban itt a legtöbb elektromos autó, 2017 végén 165 ezer ilyen járművet tartottak nyilván.

Kínában rohamosan növekszik a teljesen elektromos, valamint a hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid, összefoglaló nevükön „új energia járművek” (new-energy vehicles, NEV) értékesítése még az egyébként lassuló autópiaci forgalom közepette is. A NEV-értékesítés az idei első tizenegy hónapban 68 százalékkal, 1,03 millióra nőtt.

A november végéig tartó 11 hónapban Kínában 25,42 millió új autót adtak el, ami 1,7 százalék csökkenés 2017 azonos időszakához képest. A tavalyi év első 11 hónapjában 25,33 millió autót gyártottak Kínában, 2,6 százalékkal kevesebbet éves összevetésben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!