még nincs vége

2018.02.25. 19:13

Csaknem 100 gyerek halt bele az influenzába Amerikában

Az amerikai járványügyi központ (CDC) adatai szerint már 97 gyermek vesztette életét az október óta tartó influenzajárványban, amely 2009 óta a legsúlyosabb.

Országszerte folyamatosan nő a betegek száma, és magas a kórházi kezelést igénylők száma is: százezer emberből 74,5, de a 65 év fölöttiek körében százezer emberből 322. Ezek a mutatók magasabbak, mint a 2014-15-ös influenzaszezon-végi adatok – hangsúlyozták az illetékesek.

Idén a H3N2 vírus okozza a megbetegedéseket – ez a vírustörzs először 1968-ban jelent meg hongkongi influenza néven, és ez egyik legtöbb halálos áldozatot szedő vírustörzs.

A 2014-15-ös szezonban a CDC adatai szerint 34 millió amerikai betegedett meg, 710 ezer ember szorult kórházi ápolásra és 56 ezren meghaltak; 148 gyermek életét követelte influenzavírus.

A szakemberek azzal számolnak, hogy az idei influenzaszezonban is meghaladja majd az 50 ezret a halálos áldozatok száma.

Bár a járvány tombol, és várhatóan április közepéig eltart, a központ még mindig javasolja az amerikaiaknak, hogy oltassák be magukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában