Hallgassa élőben!

közösen töltött idő

Összetartozás
Kövér László: növelni kell a szülőföld megtartó erejét
Felvonulás / 4 órája
Ellentüntetők között, saját maguknak parádéztak a pécsi Pride résztvevői
A szervezők a sajtónak kétféle belépőkártyát osztogattak: az egyiken a „média”, a másikon a „független média” felirat szerepelt.
Gyász
"Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Fájó szívvel emlékezünk BALOG MIHÁLY halálának első évfordulójára. Szerető fia, menye, unokái, sógora, testvére.
"Mindenhol csend van, béke és nyugalom, Csak a szívünkben van igazi fájdalom. Csak állunk a sírnál és arra gondolunk, hogy valamikor egyszer ismét találkozunk." Mérhetetlen fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám, szeretett feleségem BERENTE FERENCNÉ Szabó Ilona életének 72. és házasságának 49. évében, 2021. szeptember 9-én elhunyt. Jakabszálláson helyezzük örök nyugalomra 2021. szeptember 18-án, 10.00 órakor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik mély fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló férje és fia.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SERES JÁNOSNÉ Amler Rózsa volt kunadacsi lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én, 14.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
"Valaki végleg elmehet..., Őrizd meg emlékét és el ne feledd, Igy majd veled lesz mindig, lelke szabadon száll, Vár a túlsó parton, hol nincsen határ." Fájó szívvel és soha el nem múló szeretettel emlékezünk SZABÓ MIHÁLYNÉ Rajnai Éva halálának 5. évfordulóján. (1948-2016) Szerető családja.
Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik POLNER TIBOR temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSERNUS SÁNDORNÉ Kis Erzsébet a Petőfi Nyomda nyugdíjasa 2021. szeptember 4-én, 90 éves korában elhunyt. 2021. szeptember 17-én, 10.45 órakor a kecskeméti Köztemetőben helyeztetjük örök nyugalomra. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, tisztelték, hogy NÉMETH LÁSZLÓNÉ Habran Anna életének 86. évében, 2021. szeptember 8-án, hosszantartó, küzdelmes betegségben elhunyt. Szeretett halottunkat 2021. szeptember 17-én, pénteken 11.45 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERDON JÁNOS kecskeméti lakos, 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 17-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Kezdetben azt gondoltam, hogy a halálod veszteség volt és pusztulás, fájdalom és bánat, melyet aligha lehet elviselni. Csak most kezdek rádöbbeni, hogy az életed ajándék volt, s egyre erősödő szeretet maradt utána." Marjorie Pizer Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy SOMOGYI ENDRE 2021. szeptember 1-jén, életének 51. évében elhunyt. Szeretett halottunktól 2021. szeptember 17-én, 14.00 órakor a kecskeméti Református Temetőben veszünk végső búcsút. Drága emléke szívünkben örökké él! A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy VARGA JÓZSEF ny. főügyészségi gk. vez. 2021. szeptember 8-án, életének 81. évében, rövid súlyos betegségben elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2021. szeptember 16-án, 10.45 órakor a kecskeméti Köztemetőben a római katolikus vallás szertartása szerint helyeztetjük örök nyugalomra. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy NAGY VILMOS nyug. honvéd alezredes kecskeméti lakos, 91 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 16-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek, és nem térek vissza." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH LÁSZLÓ helvéciai lakos, 87 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 15-én, 14.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvényilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Ki mindig fáradott, most pihenni tér, Földi jóságáért várja az égi bér." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYENES ISTVÁNNÉ Sápi Anna nyárlőrinci lakos, 2021. szeptember 05-én csendben megpihenni tért. Felejthetetlen halottunkat 2021. szeptember 16-án, 14.00 órakor helyezzük örökké nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Drága emléke örökk szívünkben él. Egyben köszönetet mondunk mindenkinek, aki megjelenik sírjánál, elhozza a kegyelet virágait. A részvétnyilvánítást kérjük mellőzni. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik drága szerettünk MORVAI NÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Örök az arcod, nem múlik el szavad, minden mosolyod lelkünkben marad." Fájó szívvel emlékezünk SZABÓ ANTAL halálának 1. évfordulójára. Szerető családja.
"Tiéd a csend a nyugalom, miénk a könny a fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy drága kislányunk SZALAI SZILVIA kecskeméti lakos, 34 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 14-én, 10.00 órakor lesz széchenyivárosi Szent Család Plébánia kápolnájában. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Emberi törvény kibírni mindent, s menni mindig tovább, még akkor is, ha nem élnek már benned remények és csodák." (Hemingway) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesapánk, papánk DÁVID GYULA életének 85. évében, 2021. szeptember 3-án, otthonában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. szeptember 10-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy POLNER TIBOR kiskunfélegyházi testnevelő tanár 2021. augusztus 3-án életének 77. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Utolsó útjára 2021. szeptember 13-án, 15.00 órakor kísérjük a kecskeméti Köztemető ravatalozójából. (6000 Kecskemét, Béke fasor 71/A.) Hamvait polgári szertartás szerint helyeztetjük örök nyugalomra. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGYGYÖRGY KÁROLYNÉ Poór Lídia kecskeméti lakos, 93 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. szeptember 10-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen a két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PETRÓCZKI ISTVÁNNÉ Bagi Mária kecskeméti lakos, 2021. augusztus 29-én, 86 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 10-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
vadító / 6 órája
Micsoda dekoltázs! Talán ez Metzker Viki legszexibb fotója
galériával / 6 órája
Kiskertvárosi családi napot tartottak Kecskeméten
Sebestyén Hajnalka
Labdarúgás / 6 órája
Az Újpest jutott tovább a kupában Kécskén
Vincze Miklós
Kínos hallgatás / 6 órája
Karácsony meg sem tudott szólalni, amikor az őszödi beszédről kérdezték (videó)
galériával / 6 órája
Antalfy István költőre emlékeztek a kecskeméti Hírös Agórában
Sebestyén Hajnalka
labdarúgás / galériával / 7 órája
Megszerezte első győzelmét az újonc Városföld
Vincze Miklós