Hallgassa élőben!

kerékpárok

1
Hirdetés
Komposztálási 1x1 – egy újabb lépés a zöldebb mindennapok felé
Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
vb-selejtezők
Ismét bekerült a svéd válogatottba Ibrahimovic
csatlakozás / 19 perce
Németh: az európai intézményeknek készen kell állniuk a nyugat-balkáni országok integrációjára
Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a régió felzárkózásában jelentős szerepet vállalhat az Európai Tanács, karöltve az Európa Unióval.
Gyász
"Küzdöttél, de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, örökké él, kit igazán szeretnek." A Gyászoló Család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUJDOSÓ GÁBOR lajosmizsei lakos, 2021. szeptember 22-én, 77 éves korában elhunyt. Drága halottunkat 2021. szeptember 30-án, 12.45 órakor polgári szertartás szerint kísérjük utolsó útjára a lajosmizsei temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Emlékét szívünkben őrizzük!
Fájdalommal telt szívvel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy édesanyánk KECSKEMÉTI MIHÁLYNÉ Bujdosó Krisztina 2021. augusztus 29-én, hosszú szenvedés után, 91 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 1-jén, 14.00 órakor lesz a Barátok Templomában szentmise keretében. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le. Zsolt és Rita
"Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet, és az emlékezés." Fájó szívvel emlékezünk TÓTH LÁSZLÓNÉ Márkus Mária halálának 2. évfordulójára. Szerető családja.
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOMMER ISTVÁNNÉ Farkas Amália ágasegyházi lakos, 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 1-jén, 11.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Az én életem olyan volt, mint a szép nyár, életem véget ért. Olyan hirtelen jött halálom, ki sem tudtam mondani: Isten veled családom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk FARKAS PÁL kecskeméti lakos, 65 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2021. szeptember 30-án, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy OCSKÓ ISTVÁNNÉ Detre Zsuzsanna volt női fodrász 80 éves korában elhunyt. Hamvait 2021. szeptember 30-án, 13.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a bajai Rókus temetőben. A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZOLLER ISTVÁNNÉ Micsonai Ilona kecskeméti lakos, 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 29-én, 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Elmentem, mert mennem kellett, de a szívetek mélyén örökké veletek leszek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy LAKOS PÁL 2021. szeptember 17-én, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 1-jén, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Elmentem mert mennem kellett, de a szívetek mélyén veletek leszek." Fájó szívvel emlékezünk ŐRI TIBOR halálának első évfordulójára. Szerető felesége, családja, rokonai.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ifj. TÚRI-KISS KÁROLY kecskeméti lakos, 46 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 30-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Nem vársz minket ragyogó szemekkel, Nem örülsz nekünk szerető szíveddel. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem feledünk Téged." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÓZSEF volt nyárlőrinci lakos, 67 éves korában hirtelen elhunyt. Utolsó útjára 2021. szeptember 29-én, 10.00 órakor kísérjük a nyárlőrinci Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton köszönjük a temetésen való részvételt. A gyászoló család.
Fájdalommal emlékezem férjem GURÁLY MIKLÓS halála 9. évfordulóján. "Az emléked él és élni is fog, ameddig a szívem dobog. Mert elfelejteni téged nem lehet, csak meg kell tanulni élni nélküled." Feleséged: Ica.
"Küzdöttél, de már nem lehet, a csend ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelednek, örökké él, akit nagyon szeretnek." (Tóth Árpád) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FÖLDHÁZI ISTVÁNNÉ Malecz Etelka a Kecskeméti Konzervgyár volt dolgozója kecskeméti lakos, 77 éves korában, 2021. szeptember 16-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 30-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.    
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BREZINA JÁNOS életének 80. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. szeptember 29-én, 15.00 órakor Kecskeméten a Szt. Miklós (Barátok) templomában lesz. Kegyeletüket kérjük 1 szál virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FEKETE ZOLTÁN 2021. szeptember 21-én, életének 59. évében elhunyt. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2021. szeptember 28-án, 9.45 órakor a kecskeméti Köztemetőben, a római katolikus vallás szertartás szerint helyeztetjük örök nyugalomra. Drága emléke szívünkben él! A gyászoló család.
"Hogy egy Édesapa milyen drága kincs, csak az tudja akinek már nincs. Drága jó szívét áldd meg Atyám, köszönöm, hogy ő lehetett az én Apám!" Fájó szívvel emlékezünk FRICSKA ISTVÁN halálának 10. évfordulóján. Lánya és unokái.
Köszönetet szeretnék mondani a Bács-Kiskun Megyei Kórház Tüdő Osztályán dolgozó Dr. Bozóky István főorvos úrnak és Dr. Vágási Andreának valamint az osztály összes dolgozójának az irántam tanusított lelkiismeretes munkájukért. Keresztes Józsefné.
Őszinte hálával mondunk köszönetet Mindenkinek, akik felejthetetlen halottunk VARGA JÓZSEF ny. főügyészség gk. vez. búcsúztatásán részt vettek, utolsó útjára elkísérték és részvétükkel fájdalmunkat próbálták enyhíteni. A gyászoló család.
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk voltál, örökre elmentél. Szereteted a szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GUBACSI IMRE kecskeméti lakos, 67 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. szeptember 28-án, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GÁL IMRE kerekegyházi lakos, 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 28-án, 14.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
galériával / 33 perce
Vidám szüreti felvonulást tartottak a kunfehértói falunapon
Pozsgai Ákos
galériával / 56 perce
A magyar munkatáborok pokláról nyílt kiállítás Nagykőrösön
Horváth Péter
mindenütt hemzsegnek / 1 órája
Invázió: már csípnek is a poloskák
A Földet figyeli / 1 órája
Természeti és emberi hatásokat vizsgál a Landsat-9 műhold
Sportos kikapcsolódás / 1 órája
333 kilométert tekertek vadregényes tájakon a palócföldi bringatúrán
New York / 1 órája
Újra megnyitotta kapuit a Metropolitan Opera