Gyilkosság

2021.02.07. 14:55

Szörnyűség: ikerfiai végighallgatták, ahogy férje megöli az édesanyát

Az apa különös kegyetlenséggel kivégezte a fiúk édesanyját, focimeccs miatt ölhetett.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Letartóztatták a brazil férfit, aki a gyanú szerint egy focimeccs miatt késelte halálra feleségét. A rendőrségi közlemény szerint a 34 éves Erica Fernandes Ceschini holttestét a konyha padlóján, vérben úszva találták meg, az életét már nem tudták megmenteni. A tragédia azután történt, hogy Erica kedvenc focicsapata, a Palmeiras győzelmét ünnepelte, miután az megnyert egy kupát – írja a borsonline.hu.

Férje azonban az ősi rivális, a Corinthians szurkolója, így nem nézte azt jó szemmel.

Leonardo – aki szintén megsérült, és mentő vitte kórházba – állítása szerint először a nő támadt rá a késsel, amit ki tudott venni a kezéből, és ezután fordította ellene. Erica nővére azonban teljesen máshogy tudja a történteket.

A testvéremet brutálisan meggyilkolta a sógorom.

Miután felfogta, mit tett, magát is megszúrta, hogy önvédelemnek tűnjön – idézi a The Sun a gyászoló nővért. Két iker kisfiút nevelt a házaspár, akik édesanyjuk halálával és apjuk lehetséges börtönbüntetésével mindkét szülőt elvesztették.

Címkék#gyilkosság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!