Hallgassa élőben!
Fotó: Ripost olvasói fotó

Rettegésben él az otthonában kirabolt Magdika néni, aki hónapokig élet-halál között lebegett a támadás után

Saját otthonában támadták meg a téglási Magdika nénit, akit ütöttek, rúgtak, telefonzsinórral megkötöztek és halálosan megfenyegettek, csak hogy megszerezzék a pénzét. Bár a bűnösök rács mögé kerültek, az idős asszony azóta sem lelt békére.

Sosem lesz már olyan az élete, nem beszélve a szilveszterekről, mint amilyen korábban volt a Tégláson élő Magdika néninek. A 65 éves nagymamát két évvel ezelőtt, december 31-én érte brutális támadás az otthonában. Miután féktelen ugatásba kezdtek a kutyái, ki akarta engedni az ebeket, ám egy 13 éves magyar fiú és 27 éves olasz ismerőse otthonában rontott rá a vegyesboltot üzemeltető asszonyra. Belökték és berugdosták a házba, 5-6 métert rugdosták, össze-vissza verték, miközben Magdika néni segítségért kiáltozott. Az épületben talált telefonzsinórral az egyikük megkötözte, majd késsel életveszélyesen megfenyegette.

A lelki sebek nem gyógyulnak

„Pénzt követeltek tőle, az egész házat felforgatták. Több százezer forintot vittek el. Ami ennél is rosszabb, a lelki teher, amit a két éve húzódó tárgyalás a családnak jelentett„ – mondta könnyeivel küszködve Sándor, Magdika néni fia a Ripostnak. A férfi bármit megtenne, hogy édesanyja félelmén enyhítsen, ami a testi sérülésekkel ellentétben azóta sem múlik.

„A támadás után három hónappal kiderült, hogy egy tíz centis vérrög alakult ki anyu fejében az agya és a koponyája között, amit azonnal el kellett távolítani. Élet-halál között lebegett hónapokon keresztül a támadás miatt, anélkül, hogy tudtunk volna róla”

– sóhajtja Sándor.

Tavasszal szabadulhat az egyik támadó

A napokban megtartották a most 15 éves fiú és 29 éves olasz társa tárgyalását, melyen a vád emberölési kísérlet volt. Jogerős ítélet született: a fiú 3 és fél évet kapott, de mivel két éve előzetesben van, és a büntetés kétharmadánál már szabadulhat, így 4 hónapja van hátra. Az olasz férfi 9 és fél évet kapott, amiből két évet ő is előzetesben töltött.

„Elégedetlenek vagyunk az ítélettel, túl könnyen megússzák, arra hivatkozva, hogy milyen a családi hátterük. Ez magyarázat lehet arra, amit anyuval csináltak?

Ráadásul ez már a sokadik bűncselekmény, több helyre is betörtek azelőtt, hogy anyura rátámadtak…” – magyarázta Sándor mérgesen. „Értetlenül álltunk a bíróságon az ítélet előtt, anyu teljesen kikészült, pedig alapból sem önmaga a történtek óta.”

Börtönné vált az áldozat otthona

„Idegileg tönkrement, hónapokig nem tudott egyedül aludni, most be van rácsozva az ablaka, mozgásérzékelő van mindenhol, kamerák a szobában. Mintha egy börtönben lenne! Pedig mindenki tudja, ő a légynek sem ártott soha, mégis ezt kell átélnie, és a tettesek csak ennyit kapnak„ – mondta Sándor, majd így folytatta:

„A történtek óta anyu a szilvesztert még nehezebben viseli, stresszel, fél. A mostani szilvesztert is ébren töltötte: egész éjjel nem aludt, végül hajnalban szenderült el, így nem is tudtuk utolérni.

Hiába hívtuk, nem vette fel, már a legrosszabbra gondoltunk, de szerencsére nem történt baj, csak le volt némítva a telefonja, de ez az egész szörnyű támadás mind a mai napig az egész családot megviseli.”

Hozzászólások

tűzgömb
Hatalmas fényjelenség kíséretében meteor csapódott be Nagy-Britannia felett
Rotterdami tenisztorna / 11 perce
Murray szetthátrányból fordított
A kétszeres olimpiai és háromszoros Grand Slam-bajnok a szintén szabadkártyás, hazai közönség előtt szereplő Robin Haasét verte két és fél órás csatában.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIVÓS JÁNOS kecskeméti lakos, életének 73. évében 2021. február 20-án elhunyt. Szerettünket 2021. március 4-én, 15.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a gyászszertartáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünk Kolozsi-Rechtorisz Gyula búcsúztatásán megjelentek, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
„Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZENEK JÓZSEF KÁROLY életének 69. évében türelemmel viselt betegség után elhunyt. 2021. március 1-jén, hétfőn 11:45-kor kísérjük utolsó útjára a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Csak az idő múlik, feledni Téged soha nem lehet. Nehéz az életet élni nélküled." LUDÁNYI GYÖRGY Emlékezik: élettársad Marika, Hegedűs és a Kecskés család.
"Te nem mentél el, itt vagy velem." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk JUHÁSZ ERNŐ halálának 1. évfordulóján. Felesége, lánya, veje, unokái, dédikéje Domika.
Fájdalommal tudatjuk, hogy ÚJFALUSI ZOLTÁNNÉ Bosznyák Krisztina 2021. február 11-én, életének 85. évében elhunyt. Kérésére hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy ACZÉL BÉLÁNÉ Kovács Éva kecskeméti lakos, 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 2-án, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek. A gyászoló család.
"Angyalaid vezessenek tovább az utadon legyen lelkednek örök béke és nyugalom." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BENCZE GÁBORNÉ Farkas Mária az Őszirózsa Otthon lakója (volt helvéciai lakos), 88. életévében elhunyt. Temetése 2021. március 3-án, 15.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. Hálásan köszönjük az Őszirózsa Otthon minden munkatársának a szeretetteljes gondoskodást. A gyászoló család.
"Életünknek egén fénylő csillag voltál, Itt hagytál bennünket, még csak nem is szóltál. Most, hogy már kialudt az az Áldott fényed, Pótolhatatlan lesz a Te Drága lényed." (Korai Béla) Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERES-BALOGH ERZSÉBET Zsóka néni nyugalmazott tanárnő kecskeméti lakos, életének 90. évében megtért Teremtőjéhez. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 2-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. BÁLINT TIBOR 2021. február 15-én, 76 éves korában örökre itt hagyott bennünket. Gyászolja felesége, három gyermeke, kilenc unokája, három dédunokája, menyei, veje, testvére, közeli és távoli rokonai.
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Megpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Könnyes az út, mely hozzád vezet, Örökké őrizzük emlékedet." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HALMAVÁNSZKI LÁSZLÓ kecskeméti lakos, 80 éves korában szíve örökre megszűnt dobogni. Búcsúztatása 2021. március 1-jén, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló felesége, fia, menye és unokái.
"Megpihenni tértél fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, Számunkra Te soha meg nem haltál." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOLLÁR ZSIGMOND kerekegyházi lakos, 84. életévében elhunyt. Temetése 2021. március 1-jén, 15.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! A gyászoló család.
"Elmentem, mert mennem kellett, de szívetek mélyén örökké veletek leszek." Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy  SZINKÓ MIHÁLY kecskemét-rendőrfalusi lakos, 2021. február 16-án, életének 54. évében rövid, súlyos betegségben elhunyt. Szerettünk hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 4-én, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben polgári szertartás szerint. Kérjük, hogy egy szál virággal róják le kegyeletüket, akik eljönnek elkísérni utolsó útjára. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Drága emlékét lelkünkben kegyelettel megőrizzük! Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek, akik eljönnek, mélységes fájdalmunkban velünk együtt éreznek. A gyászoló család. 
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BUKA GYÖRGY kecskeméti lakos, 2021. február 16-án életének 76. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 1-jén, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A gyászoló család.
"Lelked mint a fehér galamb csendesen messzire szállt, Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy csillagok között a legfényesebb Te vagy, Utat mutatsz, mert szívünkben örökké itt maradsz. Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk TÓTH CSABA halálának 1. évfordulóján. Szerető szülei, testvérei, keresztgyermekei.
".... Annyira akartam élni, A betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül, szívetekben Tovább élhetek..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOLOZSI-RECHTORISZ GYULA 2021. február hó 8. napján, életének 77. évében elhunyt. Drága halottunk hamvait 2021. február hó 26. napján 14.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben (6000 Kecskemét, Béke fasor 71/a.) az evangélikus vallás szertartása szerint helyezzük örök nyugalomra. Kérjük, hogy mindenki egy szál fehér virággal búcsúzzon. Emlékét szeretettel megőrizzük.
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk voltál, örökre elmentél. Szereteted a szívünkben örökké él." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÁBIÁN IMRÉNÉ Király Julianna Borbála hetényegyházi lakos, életénk 74. évében, 2021. február 14-én rövid súlyos betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. február 26-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik SÁNTA LAJOSNÉ Fekete Edit temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet a Margaréta Otthon minden dolgozójának, akik áldozatos munkájukkal gondozták BÁNSZKI JÁNOSNÉ édesanyánkat és mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Köszönjük, hogy éltél, s bennünket szerettél, Nem hagytál itt minket, csak álmodni mentél. Szívünkben él emléked örökre, Ha látni akarunk, felnézünk az égre." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEGYES MIHÁLY kecskeméti lakos, életének 72. évében szíve örökre megszűnt dobogni. Búcsúztatása 2021. március 1-jén, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
erőteljes védelem / 2 órája
Egyetlen dózis Pfizer- és AstraZeneca-oltás is nagyon hatékony a megbetegedés megelőzésében
szexi / 2 órája
Húha! Kisebb bikinit keresve sem találhatott volna Kim Basinger lánya
Kecskemét / 3 órája
Kenyeres Dénes legújabb kötete Rákóczi Ferencről szól
Sebestyén Hajnalka
karmolta a pilótákat / 4 órája
Egy agresszív macska miatt hajtott végre kényszerleszállást egy utasszállító
góllövők / 4 órája
Ronaldo az élen, három magyar is a legjobbak között
Kiskunhalas / galériával / 4 órája
Kilenc migránssal menekült az embercsempész
Pozsgai Ákos