Hallgassa élőben!
Fotó: Ripost

Megrázó, mi derült ki most VV Fanniról – ez mindent megváltoztat

Csak egy ideig akarta űzni a legősibb hivatást, mert titkon házasságról és gyerekről álmodott a meggyilkolt celeblány. Barátnője, Hajnalka szerint VV Fanni addig is a legjobb akart lenni a szakmájában, és erre rengeteget áldozott.

Kedves, cserfes valóságshow-hősként ismertük meg Novozánszki Fannit, aki a kamerák kereszttüzében lett szerelmes villatársába, Dennisbe, s ez a szeretetéhség a későbbiekben sem hunyt ki belőle, noha később göröngyös utat választott az áhított jólétért. Egy ideig titkolta, később azonban nyíltan beszélt arról, hogy örömlányként keresi kenyerét, barátnőjétől azonban a Bors megtudta, hogy legbelül örök álmodozó maradt, aki ugyanarra vágyott, amire a legtöbb nő.

Fanni egy végtelenül őszinte, jó kedélyű lány volt, aki mérhetetlenül vágyott a szerelemre. Egy gazdag, szerető férjet szeretett volna, akinek gyereket szülhet és akivel gondtalanul élhet.

– mesélte a Borsnak H. Hajnalka, aki kolléganőből és lakótársból lett Fanni legjobb barátnője, s akinek a celeblány elárulta, a későbbiekben fel akar hagyni a szakmával, hogy normális életet élhessen. De előtte biztos egzisztenciát próbált teremteni magának, hogy ne kelljen nélkülöznie, s kényelmes életet élhessen.

VV Fanni
Fotó: Ripost

 

Nehéz ebből a szakmából kiszállni, mert nagyon jó pénzkereseti lehetőség. De Fanni az eltűnése előtt már besokallt, nagyon elege volt az egészből. Pihenni akart, ezért a mellműtétje pont kapóra jött volna, de végül, ki tudja miért, lemondta, pedig akkoriban arra vágyott a legjobban – árulta el a barátnő, aki igazi maximalistának ismerte Fannit.

Hajnalka a bíróságon
Fotó: Bors

Mindig a topon akart lenni, és ott is volt. Sokat foglalkozott magával, a halála előtt is négyszázezret költött arc- és szájfeltöltésre. A szakma legjobbja akart lenni, sokat mondogatta, hogy nem hibázhat. Pontosan emiatt nem ivott, nem drogozott, és arra törekedett, hogy minden vendége jó érzéssel gondoljon rá vissza. Ő így volt elégedett – mesélte Hajnalka, aki mai napig gyászolja barátnőjét, s azért imádkozik, hogy a Jóisten igazságot tegyen az ügyében.

Hajnalka tartja a kapcsolatot Fanni édesanyjával, Katalinnal, aki még három év után is képtelen feldolgozni a tragédiát.

Legutóbb épp pár napja beszéltem Fanni anyukájával. Én is anya vagyok, tökéletesen megértem, hogy képtelen megnyugvást találni, főleg úgy, hogy el sem tudja temetni a lányát. Fanni szobájában még ott vannak a holmijai, sokszor bemegy, sírdogál. Leginkább Fanni öccse tartja benne a lelket, akinek az egész lénye a lányára emlékezteti – mondta.

Hozzászólások

Önellátás
Magyar fejlesztésű lélegeztetőgépeket kap a Semmelweis Egyetem
Kereskedelem / 9 perce
Online továbbra is nyitva tarthatnak az üzletek
Az interneten mindent meg lehet vásárolni – közölte Schanda Tamás.
Gyász
"Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, Számunkra Te soha meg nem haltál." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk FARKASHALMI LÁSZLÓ a Magyar Honvédség nyugállományú őrnagya életének 93. évében, hosszantartó súlyos betegségben elhunyt. Drága halottunk búcsúztatása 2021. március 10-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik a búcsúztatásán részt vesznek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Megrendülten tudatjuk, hogy KÖKÉNY ZOLTÁNNÉ Földházi Anna 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 9-én 14 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben, szűk családi körben. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését! Gyászoló családja
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BEKŐ LÁSZLÓNÉ Pálfi Éva kecskeméti lakos, 57 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 11-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIGÓ IMRE kecskeméti lakos, 72. életévében 2021. február 11-én elhunyt. Búcsúztatása szűk családi körben megtörtént. A gyászoló család.
Megrendülten tudatjuk, hogy SZABÓ ZOLTÁN aranykoszorús fogtechnikus mester méltósággal viselt hosszú betegség után 67 éves korában elhunyt. Szerettünket 2021. március 13-án, szombaton 11.00 órakor kisérjük utolsó útjára a kecskeméti Református Temetőben. A gyászoló család.
"Búcsúztam volna Tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KÓCSÓ GÁBOR JÁNOS hetényegyházi lakos, életének 67. évében 2021. február 25-én elhunyt. Szerettünket 2021. március 11-én, 15.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a hetényegyházi temetőben, majd ezt követően a hetényegyházi katolikus templomban gyászmisén emlékezünk rá. Ezúton is köszönetet mondunk mindazoknak, akik a gyászszertartáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ LÁSZLÓNÉ Bátovszki Mária Terézia 2021. február 16-án, 88 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. március 6-án, szombaton 10.00 órakor veszünk végső búcsút a kecskeméti Evangélikus Templomban tartott szertartáson. (6000 Kecskemét Arany János u. 1.) A megemlékező szentmisét az Evangélikus Templomban 2021. március 7-én, 10.00 órakor mutatjuk be. Emlékét szívünkben őrizzük! Szerető gyermekei, unokái és dédunokái. Az urnás temetés sajátos jellege miatt kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le, illetve a koszorúra szánt összeget helyezzék a templomi perselybe.
Fájdalommal tudatjuk, hogy VÁRNAI PÁLNÉ sz: Rigó Rózsa egykori bácsbokodi lakos, 73 évesen, hosszú, súlyos betegségben elhunyt. Gyászoló férje és gyermekei.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik drága szerettünk BUKA GYÖRGY búcsúztatásán részt vettek, virággal, szavakkal, együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett Édesanyánk DIMÉNY MALVIN ERZSÉBET életének 60. évében, 2021. február 4-én búcsú nélkül hirtelen eltávozott közülünk. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 8-án, 15.00 órakor a kecskeméti Köztemetőben lesz. Hamvait Székelyföldön helyezik örök nyugalomra férje mellé. Kérjük egy szál virággal róják le tiszteletüket. A gyászoló család.
Szívünkben mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZABÓ LÁSZLÓNÉ Bátovszki Mária Terézia 2021. február 16-án, 88 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2021. március 6-án, szombaton 10.00 órakor veszünk végső búcsút a kecskeméti Evangélikus Templomban tartott szertartáson. (6000 Kecskemét Arany János u. 1.) A megemlékező szentmisét az Evangélikus Templomban 2021. március 7-én, 10.00 órakor mutatjuk be. Emlékét szívünkben őrizzük! Szerető gyermekei, unokái és dédunokái. Az urnás temetés sajátos jellege miatt kérjük, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le, illetve a koszorúra szánt összeget helyezzék a templomi perselybe.
"Küzdelmes volt az út, mely most véget ért, fáradt tested megpihenni tért. Végső utadra indulj megnyugodva, szeretetünk elkísér égi otthonodba." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARTON LÁSZLÓ kecskeméti lakos, 2021. február 23-án, 90. életévében elhunyt. Temetése 2021. március 8-án, 13.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik elkísérik utolsó útjára. A gyászoló család.
„Az életet már megjártam..." Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, akik SZENEK JÓZSEF KÁROLY temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban együttéreztek. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BODÓCS FERENC késes és műköszörűs mester kecskeméti lakos, 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. március 5-én, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
"Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül szívetekben élhetek." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉSZÁROS ZOLTÁN volt Vasgyár formázó dolgozója kecskeméti lakos, életének 83. évében rövid betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. március 5-én, pénteken 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
A Gyászoló Család megrendülten tudatja, hogy szerettünk DR. KOVALCSIKNÉ DR. KALMÁR ÉVA ügyvéd, máltai dáma méltósággal viselt hosszú betegség következtében aktív életének 76. évében 2021. február 25-én megtért Teremtőjéhez. Búcsúztatásáról, temetéséről a korlátozásoktól függően történik intézkedés.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIVÓS JÁNOS kecskeméti lakos, életének 73. évében 2021. február 20-án elhunyt. Szerettünket 2021. március 4-én, 15.00 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a gyászszertartáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Te nem mentél el, itt vagy velem." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk JUHÁSZ ERNŐ halálának 1. évfordulóján. Felesége, lánya, veje, unokái, dédikéje Domika.
Múltidéző / 54 perce
Nosztalgiával emlékeznek olvasóink a régi szép időkre
Petőfi Népe
megrázó / 1 órája
Megöltek egy idős házaspárt, a helyiek ledöbbentek
Interjú / 1 órája
Orbán Viktor a Mandinernek: ők azt látják, ami van, én pedig azt nézem, ami lesz
Bundesliga / 1 órája
Dárdai Pál: minden ellenfelet megizzasztunk
Titkok / 1 órája
Intim tetoválásairól és legnagyobb félelméről vallott Mihalik Enikő
állati tanulás / 1 órája
Sikeresen teljesítették a „pillecukortesztet” a tintahalak