Hallgassa élőben!
Fotó: Bors

Hazajött vietnami fia Törőcsik Marihoz – ezt kevesen tudták róla

A férfi csaknem másfél évtized után, három éve visszaköltözött Magyarországra, hogy a betegeskedő színésznő mellett lehessen.

A Bors megtudta, hogy három éve ismét Magyarországra költözött Son, Törőcsik Mari Vietnamból örökbe fogadott fia. Csak a beavatottak tud­tak róla, hogy tizenöt év tá­vol­lét után Velemben telepedett le, hogy anyukája mellett lehessen. Nemrég a saját háza is felépült a színésznő fa­lujában, a híres parasztháztól alig másfél percnyi sétára. Csengetésünkre a gyászoló férfi kinézett az ablakon. Neveltetése okán mindig is kerülte a nyilvánosságot, és most sem kívánt bővebben nyilatkozni, de annyit elárult, hogy rettenetesen fáj neki jótevője elvesztése.

„Nagy ajándék, hogy az utolsó években ismét mellette lehettem és rendszeresen átmehetett hozzá a lányom, az unokája” – mondta megtörten Son, akivel anyja halála napján beszélgettünk.

Unokája hiányolta Törőcsik Marit

Horváth Miklós, a falu egykori polgármestere abban a különleges helyzetben van, hogy az elhunyt színésznő tiszteletbeli rokonként kezelte, így ta­núja volt a család minden örömének, bánatának.

„Son engem kért fel, hogy legyek a lánya keresztapja.

A múlt hé­ten ünnepeltük Zsó­fi nyol­cadik szü­letés­napját. Ka­pott egy szép tortát, aminek nagyon örült, bár a han­gu­latra rá­nyomta a bé­lyegét, hogy szeretett nagymamája nem lehetett velünk” – mondta a férfi, aki 23 évig vezette a települést.

A vietnami fiú sorsa regénybe illő. Törőcsik Mari és hitvese, Maár Gyula a közös lányuk, Teréz születése után szeretett volna fiút is. Úgy vélték, testvér nélkül egy gyermeknek sem jó felnőni. Ekkor egy váratlan fordulat teljesen felbolydította a család életét.

„Véletlenül láttam egy né­met dokumentumfilmet, amelyben bemutattak egy kisfiút, aki a vietnami háborúban veszítette el a családját. A testvére a saját életét áldozta fel érte. Ez mélyen meghatott minket, ezért elhatároztuk, hogy örökbe fogadjuk” – mondta korábban a Borsnak a nemzet színésze, akit betegsége idején is rendszeresen látogattak a kollégái.

A fiút két év alatt sikerült felkutatni, de kiderült, addigra elmúlt 16 éves, és katonaköteles lett. A háború alatt sok gyermeket örökbe adtak külföldre, ám ezt a gyakorlatot beszüntették.

„Érkezett egy levél, amiből kiderült, hogy velem kivételt tesznek. Kiderült, hogy egy befolyásos férfi korábban Ma­gyarországon dolgozott, és szerette a munkásságomat. Azt mondták, hogy választhatok egy gyermeket az árvaházból, de én rájuk bíztam a döntést. A vér szerinti gyermekemet sem választottam, hanem a Jóistentől kaptam” – emlékezett vissza Törőcsik egy budapesti szálloda kávézójában.

Segítette fiát a nemzet színésze

A színésznőnek végül Hanoi­ban, az elnöki palotában adták át Sont, akinek még a korát sem tudták pontosan megállapítani. A hatóságok a háború után találtak rá Vietnamban, egy amerikai börtönben, igen rossz állapotban. A kisfiút azonnal megszerették, és boldogan szálltak fel vele a repülőgép­re. Magyarországon kezdet­ben akadtak nehézségei, hi­szen nem beszélte a nyelvünket, de hamar megtanult magyarul, és teljes volt a család boldogsága.

Son a gyönyörű ifjúkora után visszaköltözött szülőhazájába, Vietnamba, és ott is nősült meg. Csaknem másfél évtizedig élt Saigonban, ahol súlyos betegség támadta meg a szervezetét. A művésznő ezzel kapcsolatban azt mondta korábban a lap munkatársának, hogy a gyermekén csak egy méregdrága gyógyszer és az Úr segíthet.

„Húszezer dollárt küldtem Sonnak, így kiválthatta, amire szüksége volt. Szerencsére ja­vult az állapota”

– mondta meghatottan Törőcsik Mari.

A színésznő mindig ügyelt arra, hogy a gyermekeit megóvja a nyilvánosságtól, ennek megfelelően ritkán álltak fényképezőgép elé, bár később szívesen adott róluk gyermekkori fotókat a lapoknak.

Hozzászólások

Koronavírus
Orbán-Jansa találkozó: az oltás életet ment
Európa-liga / 1 órája
A Manchester United és a Villarreal jutott a döntőbe
Az Európa-liga döntőjét május 26-án rendezik Gdanskban, az európai szövetség (UEFA) hétfői bejelentése szerint 9500 néző előtt.
Gyász
"Felfogni a felfoghatatlant, nagyon fáj és nehéz. Örökké szívünkben tart a szeretet és az emlékezés." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KISS ISTVÁN az Agroker nyugdíjasa kecskeméti lakos, életének 80. évében szíve örökre megszűnt dobogni. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 11-én, 10.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BODOR PÉTER rendőrfalusi darálós kecskeméti lakos, 2021. április 24-én 88 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 11-én, 11.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a temetésen megjelennek, mély fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RIBÁR PÉTER PÁLNÉ Král Mária Ilona kerekegyházi lakos, 79 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 12-én, 13.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
BODOR PÉTERNÉ Kunszabó Emma halálának 31. évfordulója és lánya BODOR EMMA halálának 6. évfordulója alkalmából. Szerető családjuk.
"Nem vársz már minket ragyogó szemekkel Nem örülsz már nekünk szerető szíveddel. De egy könnycsepp szemünkben érted él, Egy gyertya az asztalon érted ég. S bennünk él egy arc , egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet. Telhetnek hónapok, múlhatnak évek, Szívből szeretünk, s nem feledünk Téged " Fájó szívvel emlékezünk HARKAI JÓZSEF halálának 1. évfordulóján. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIRÁG ISTVÁNNÉ B. Kis Anna kecskeméti lakos, 2021. április 24-én 92 éves korában, visszaadta lelkét Teremtőjének. Felejthetetlen halottunk földi maradványait 2021. május 10-én, hétfőn 11.45 órakor helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Elmentem, mert mennem kellett, de szívetek mélyén örökké veletek leszek." Megtört szívvel tudatjuk, hogy K. KIS GYULÁNÉ Tóth Anna 2021. április 18-án elhunyt. Felejthetetlen halottunk temetése 2021. május 7-én, pénteken 15.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Lelked, mint fehér galamb csendesen messzire száll, hiába keresünk könnyes szemünk többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között, a legfényesebb te vagy, utat mutatsz, mert szívünkben örökre itt maradsz." Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy CZUCZAI LÁSZLÓ 2021. év április 29. napján, életének 69. évében elhunyt. Szeretett halottunkat 2021. év május hó 7. napján, 11.00 órakor kísérjük utolsó útjára a kunadacsi temetőben római katolikus szertartás szerint. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ORDASI GÁBOR kerekegyházi lakos, 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 7-én, 13.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
"Nehéz küzdelmes életed most pihenésre tér, Te voltál a megtestesült jóság, mely mindennel felér. Te voltál, kit sosem feledünk, Szívünk mélyén örökké szeretünk." Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik NAGY LÁSZLÓNÉ Nemes Erzsébet temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
"Suhanva száll az élet tova, ami elmúlt nem jön vissza soha. Bár lassan mindent elvesztünk, de lesz, kit örökké szeretünk." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ LÁSZLÓNÉ Bali-Hajagos Erzsébet a Megyei Kórház volt dolgozója kecskeméti lakos, 70 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. május 7-én, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
"Megállt egy nemes szív, mely értünk dobogott, s pihen két áldott kéz, mely értünk dolgozott." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEF kecskeméti lakos, 74 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. május 7-én, 11.00 órakor lesz a kecskeméti Barátok Templomában. Kérjük szerettünktől egy szál virággal búcsúzzanak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmukban osztoznak. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondok köszönetet Anyu nevében is a Kalocsai Kórház Intenzív Osztályának összes Orvosának és Nővéreknek, valamint adminisztrátorának és Dr. Régi Lajos Osztályvezető Főorvos úrnak. Édesanyám 8 éven át tartó szívből jövő ápolását, odafigyelésüket, gondoskodásukat, Anyu napjai felvidítását. Anyu nagyon szerette Önöket és Én is! Biztonságban érezte magát, ami engem is boldoggá tett! Köszönöm, hogy az Ünnepeken is Anyut felvidították, ha én nem lehettem ott akkor is. Köszönettel tartozom és végtelen hálás vagyok minden üzenetem átadták neki amikor napi kétszer telefonáltam. Végezetül sok erőt a Covid miatti betegekhez és további sok sikert kívánok a munkájukhoz! Kérem emlékezzenek sokáig az Én Hősömre aki történelmet írt. Mosolygós Erzsike lebénulva, lélegeztetőgépen, szondával táplálva, tv-t nézve és a legjellemzőbb a mosoly és a nézése. Tisztelettel: Mák Szilvia.
"Ahová most mész oda nem kísérhetünk el, de lelkünkben, szívünkben örökké van számodra hely." Fájdalommal és mély szomorúsággal tudatjuk minden rokonunkkal, ismerőseinkkel, barátainkkal, hogy Drága Hősünk egyetlen Édesanyánk MÁK ISTVÁNNÉ Körözsi Erzsébet 2021. április 26-án életének 67. évében elhagyta a földi világot. Végső búcsúztatása 2021. május 14-én, 9.45 órakor a hetényegyházi temetőben lesz katolikus szertartás keretében. Gyászoló lányai.
"Ne félj mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy." Ézsaiás 43:1 Megrendült szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TOÓK ENDRÉNÉ TOK LÍDIA kerekegyházi lakos, 89 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 4-én, 10.00 órakor lesz a kerekegyházi temetőben. Emlékét szívünkben őrizzük! A gyászoló család.
"Szívedben nem volt más, csak jóság és szeretet, munka és küzdelem volt egész életed." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSEH JÓZSEF helvéciai lakos, 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, 10.00 órakor lesz a helvéciai temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGÓ SÁNDOR JÓZSEFNÉ Medvegy Julianna ágasegyházi lakos, 71 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, 15.00 órakor lesz az ágasegyházi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS JÓZSEF városföldi lakos, 81 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. május 6-án, 14.00 órakor lesz a kecskeméti Köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik CZÉGÁNY KÁROLY temetésén részt vettek, mély fájdalmunkban velünk együtt éreztek. A gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk, hogy BOSZNYÁK LAJOSNÉ Kovács Gizella kecskeméti lakos, 82 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2021. május 3-án, 9.45 órakor lesz a kecskeméti Köztemető szóróparcellájánál. Minden külön értesítés helyett. Kegyeletüket kérjük egy szál virággal róják le. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatáson megjelennek. A gyászoló család.
nagyon dögös / 4 órája
Ledobta ruháit a magyar énekesnő, így még nem láthattuk
Mily meglepő... / 4 órája
Soros tényellenőrzői inkább megvédik Bident, mint ellenőrzik
bács-kiskun / 4 órája
Érdemes átvizsgálni vásárlás előtt a kiszemelt használt autót
Horváth Péter
galériával / 5 órája
Közösség is terem a kecskeméti kertekben
Horváth Péter
költségvetés / 5 órája
Háromszáznyolvan millió forint kompenzációt kap Kiskunhalas
Pozsgai Ákos
irodalom / 5 órája
Szálinger Balázs életével és műveivel ismertet meg a megyei könyvtár sorozata
Sebestyén Hajnalka