Szponzorált tartalom

2021.06.19. 14:01

Vár a Gyulai Várszínház

A Gyulai Várszínház 58. évadában, az összművészeti fesztiválprogram keretei között idén is csaknem két hónapon keresztül, július 25-től augusztus 19-ig kínálunk a legkülönbözőbb korú és színházi érdeklődésű nézők számára, a legkülönbözőbb műfajokban minőségi művészeti élményeket – nyilatkozta lapunknak dr. Elek Tibor, a teátrum igazgatója. – Célunk, hogy a kortárs magyar színházi kultúra gazdagságát, sokszínűségét, különböző értékeit megmutassuk a gyulai közönségnek, illetve az idelátogató üdülővendégeknek és a kulturális turizmus híveinek.

– A XVI. alkalommal megrendezett Shakespeare Fesztiválnak idén mi a tematikája?

– A pandémia miatt csak magyar társulatokat hívtunk, és Shakespeare, amikor magyar alcímmel rendezzük meg a fesztivált június 28-a július 4-e között. A Katona József Színház Othelló, a Vígszínház Lóvátett lovagok, a Csíki Játékszín III. Richárd, a Kulcsár Noémi Tellabor Vihar előadása mellett láthatnak a nézők két, színi hallgatók által készített előadást is, a kaposváriak Rómeó és Júliáját, illetve a Pesti Magyar Színiakadémia diákjainak Ahogy teccik című előadását, és egy felolvasó-színházi estet kortárs magyar írók Shakespeare jeleneteiből. A fesztivált a Győrei Zsolt–Schlachtovszky Csaba szerzőpáros Hamleare című darabjának ősbemutatójával zárjuk, Őze Áron rendezésében, Nagy Ervinnel, Koltai Róberttel, Kovács Vandával a főbb szerepekben.

– Az előző évek nagy sikere után idén negyedik alkalommal szervezik meg augusztus 2-a és 8-a között az Erdélyi Hét elnevezésű színházi fesztivált...

– Idén is minden nap másmás színház előadását nézhetik meg a nézők, olykor egy nap kettőt is a program keretében. Az Erdélyi Héten is lesz saját bemutatónk, a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrummal közös produkciónk Goldoni Két úr szolgája című darabjának tószínpadi előadása. Terveink szerint láthatja majd az érdeklődő közönség a kolozsváriak Hegedűs a háztetőn, a temesváriak Az ember tragédiája, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház A nép ellensége, marosvásárhelyi Yorik Stúdió Lázadni veletek akartam, az aradiak A kolozsvári bíró, A Zördög, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Tóték című előadását, illetve Cári Tibor, Sebestyén Aba és társaik zenés előadói estjét.

– Az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusai közül Székely János, Weöres Sándor és Márai Sándor után, idén Szabó Magda életművét állítják középpontba. Mely műveit láthatják az érdeklődők?

– A Szabó Magda-napokon, augusztus 16-tól 18-ig a Nemzeti Színházzal közösen bemutatjuk Az ajtó című regény színpadi változatát Udvaros Dorottyával és Söptei Andreával a főszerepben, Szabó K. István rendezésében. Emellett láthatja majd a közönség az Agyigó, Az őz, a Régimódi történet, az Az a szép, fényes nap és a Tündér Lala című előadásokat.

– Lesznek-e idén történelmi tematikájú előadások?

– Természetesen, hiszen az új hagyományok teremtése mellett a Gyulai Várszínház tovább élteti azon legrégebbi hagyományait is, amelyek a nemzeti önazonosságunkat erősítő történelmi témájú drámák színrevitelét tűzték ki célul. Idén a történelmi tematikát képviselik a Sándor Mátyás, a Funtinelli boszorkány, a Zergetánc, a Tóték, az Ember tragédiája, a Lázadni veletek akartam, a Régimódi történet, az Az a szép, fényes nap című előadások, és a Jászai Mari alakját megidéző, Szilágyi Enikő által előadott saját bemutató is, a Mi lennék nélküled?

– A zenei programok kedvelőinek mit ajánlana az idei programból?

– A korábbi évekhez hasonlóan idén is hangsúlyosan lesznek jelen az évadban a különböző zenei előadások. Közülük talán külön kiemelést érdemel a Szerelmi bájital opera-előadás, a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál és a Gyulai Vár Blues Fesztivál, amelyeken idén különleges szuperprodukciókkal találkozhat majd a közönség. Az előbbin a Rendhagyó Prímástalálkozóval és a Platon Karatevvel, melynek Ifj . Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós lesznek a vendégei. A Blues Fesztiválon pedig a Halper Experimenttel, a Bluestonnal, Tátrai Tiborral és a Borsodi Blue Collective-vel. A zenei hét (július 21–25.) zárásaként látható és hallható majd a Rost Andrea feat. Hot Jazz Band-koncert is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!